Leírás
Balog Gábor József: Hagyatékszilánkok
Micsoda villoni címet kapott ez a könyv! Ránk, olvasóira testálja szellemi hagyatékát, legalábbis annak szilánkjait Balog Gábor József, kinek már második kötete jelent meg Kiadónknál.
Könnyű átlátni a könyv szerkezetét, s ha kellő időt hagyunk magunknak, akkor befogadni is könnyebb gazdag mondanivalóját, hisz négy részre tagolt. Az Életmegállókat az Embermesék és álmok, a Szerelem zengőn, zöngétlenül és végül az Lélekszilánkok blokk követi. (De jegyezzük meg, hogy olyan „pilinszkys” hangvételű „szilánkok” ezek…)
Dante egy jelképes sűrű erdőben jár, mikor eltéved emberélet-útján. Balog Gábor József újabb verseskötete is egy fontos utat mutat be, egy számára lassan kiismerhetővé váló embererdőben sétál sztoikus bölcsességgel, és tapasztalatai révén már nagyjából kiigazodik benne.
Élete megállóinál kicsit elidőzik, számot vet, megmutatja tiszta, ártatlan, könnyen sebezhető gyermekarcát is. Bár legtöbbször a józan tisztán látó, az élet, a csalódások, a veszteségek által megedzett, megkeményedett férfi álarca mögé bújik, lírájában fel-feltárul valódi énje, lelke rejtett mélye, s könnyed iróniája mögött azért ott érezzük az elégikus fájdalmat, s játékosnak ható megállapításai esetén is sokszor sejthetjük a múltbéli könnyeket.
De persze a nosztalgikus derű, az egykori idill, a valaha felhőtlenül szépnek érzett, boldogságtól duzzadó béke, elégedettség is átjár minket egy-egy vers olvasása közben.
A gyermek- és ifjúkorban megtapasztalt eseményeket, történéseket átformálja valamelyest a felnőtt költő tudata és tudása, legyen szó akár az otthonról vagy a tágabb környezetről, a háborúról, az ötvenes évek emlék- és hangfoszlányairól. Mint ahogy előfordul: egy dal visszatérő pár szava, sora tagolja az emléksort, s aláfesti a vers ritmikáját. Van, hogy egy szó – legyen az az örömujjongást, hálaadást kifejező –, a hozsánna ismétlése adja a gondolatritmust, illetve ad időt az elgondolkodásra, s ilyenkor a hangvétel jóval közelebb áll az elfogadáshoz: ez volt megírva, elrendelve; mint a lágyan ironikus panaszhoz.
Van, hogy „pattognak” sorban az igék, s ezáltal mozgalmasnak mutatják az életutat, s a felsorolások által balladai tömörséggel feltárul sorsa, gondolkodásmódja, miközben ki-kivillan illetve megmutatkozik a költő Istennel való sajátos kapcsolata is, és ugyan ott az a kis él; a viszonyok, az emberi hibák kritikája is, de egyre több életmozaik, korrajzrészlet tárul elénk a versek költői képei által.
Van, hogy nem párhuzamokra, hanem ellentétekre építkezik poétánk. Egy biztos: a versek jól szerkesztettek, mindig érezhető valamilyen koncepció, s a futó hangulatok megragadása mellett felsejlik a mondanivaló, az üzenet, miközben egy finom lélek kontúrjai is kiélesednek.
Nehéz egy veszteséget, egy búcsúzást könnyedén, egyfajta ünnepnek megélni, legyen az szakítás vagy a gyász végső búcsúja, de a játékos forma, az elegáns, légies rímek, a ringó hatást keltő ritmika oldhatja a fájdalmat, s talán ez nem is önbecsapás, nem is fittyet hányás a konvenciókra, hanem inkább öngyógyítás s továbblépés reménye. Van, mikor már olyan József Attila-i módon elvet minden elvet, magával sodornak a sorok minket, hisz képzeletben oly könnyű a szabályt, s ha kell, az életet is felrúgni… De a valódi érzések oly sebezhetők! Odalenn őrizzük őket dédelgetett kagylóinkban, ahova be-behatolhat a nem kívánt szenny, s ezekből a fájdalmakból csodák, ez esetben versek (is) születnek!
Sejtjük, hogy minden jóval bonyolultabb, nehezebb, mint amilyennek látszik. Balog Gábor József álmai, szavai körbejárnak sokszor hitet és csodát. Világában petőfisen fátylat lebbent a kedves. S hogy ez álom, képzelet vagy valóság? Oly gazdag a költői lélek, így minden igaz, míg leírjuk, míg átéljük, s az olvasó számára is valóságosan megtapasztalható, hisz ráhangolódunk egy különös lélek hegedűszólamára! Így egy összetört szív képe is oly szelíden varázsolódik elénk! Szép vallomások csendülnek fel, néha csak a feltételesség, a végesség szab gátat az idilli pillanatoknak, de amennyire lehet, kitágítja, végteleníti ezeket.
Ilyenkor mintha nosztalgiamozit vetítene elénk a költő, s az emlék összeforr a jelennel, a hiánnyal, s amolyan kosztolányisan elégikusra színezi a nincset. A kötetben szép számmal szereplő egyéni szóösszetételek még érdekesebbé teszik a lírában elmesélt történeteket, költői formába rendezett gondolatokat. És ne feledjük: a poétai és a fogékony olvasói szívben mindig jelen van a nincs is…
Igaz, az álmok néha „járókerettel” járnak. De láthatunk szivárványt is olykor az égen, mely a szövetségre, valami új kezdetére, a reményre kell, hogy emlékeztessen minket. A természeti képekkel amúgy is jócskán megragad minket a kötet, s ezek a valóság és a szimbólumok síkján is elbűvölhetnek.
Lírikusunk csendet ad, belső elcsendesedésre sarkall, hangot ad érzéseinek, gondolatainak, miközben maga is befogadja a csendet, s átvarázsolja ránk is mindezt, s így leszünk befogadói.
(Kutasi Horváth Katalin)
Értékelések
Még nincsenek értékelések.