Jártó Róza: Golgoták és kisdedek

2.500 Ft

novellás kötet, 240 oldal, kemény kötésben

20 készleten (utánrendelhető)

Leírás

Jártó Róza: Golgoták és kisdedek

Megjelent: 2014-ben, Róza & Julius kiadó gondozásában

 

Leírás:

„…Szóval a novellák, melyek nem hosszúak, hanem tömören és jellegzetesen a móriczi novellafüzérekre hangolódva, népiesen követik az élet minden folyamatát. Minden megvan egy-egy novellájában, ami képezheti a magyar életet, a vidék szépségét és a nép dalos ajkán megjelenő szavainkat, ízességüket, amiben gyönyörködik a szem és a lelkeken áthatol, milyen gazdag a mi nyelvünk.

Jártó Róza átlátta ezt, és prózái kategóriásan mutatják be hétköznapi életünket úgy, hogy érintik érzelmeinket, és szeretet sugárzik soraiból. Igazi magyar alföldies szeretet. A maga prozódiáiban megírt lelke-szíve vonul fel a sorok között és annyira magával sodor, hogy kapkodhatom a fejemet, akkor sem tudom letenni, hogy „majd folytatom”, mert érdekel, hogy milyen sodrásban él a főhős és az író milyen technikával írta, és no, mi lesz a vége…

…Ezt súgja nekem ez a könyv, mely méltó helyet foglal el a magyar irodalomban, és jószerével a „népi írók” izgalmas, ízes táborába tudom elhelyezni alkotóját, hisz a paraszti és a városi élet egy ponton mindig találkozik, és szerintem mindig a paraszti győz, ahogy Kosztolányi Dezső írta: „a magyar irodalom vidékről jön”.

És „íme, a példa, aki szépen kimondja a rettenetet azzal fel is oldja” – mondom Illyés Gyula után, hisz ezekben a novellákban éppen ez érhető tetten, legyen az bármilyen drámaiság. A szerző szép lelkével egy prozódiát húz, és íme, feloldotta az esetleges bánatot, szenvedést, bajt, vagy Isten segítségét kérve hisz és imáiban érzi meg, hogy a világon minden determinált, és ezt követi is hűen!…

Ez a  véleményem  e kötetről,  és bátran ajánlom minden korosztálynak, mert színes olvasata meg fogja érinteni a szíveket, és jeles darabja lesz a magyar irodalomnak. Ehhez kívánok kitartást, sok erőt és rengeteg olvasót.

Szeretettel:

 Lovag Bornemisza Attila író,

Vörösmarty-díjas költő,
elnök-főszerkesztő”

(A kötet rendelésekor használd a “POSTA” kupont az ingyenes szállításhoz!)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Jártó Róza: Golgoták és kisdedek” értékelése elsőként