Leírás
Kutasi Horváth Katalin: Turbéklyó
Ugyan csak két történet szól közvetlenül galambokról, mégis egészen finoman ott repkednek sok másikban is. Hogy lehetséges ez?
A galamb a lélek szimbóluma. Az istennők attribútuma. Aphrodité szerelemistennő madara. Igaz, a bujasággal azonosították, és ajándékként adták egymásnak a szerelmesek. A szerelmi postás pedig levelet visz a csőrében…
A galamb lehet Isten vagy az ember lelke. Noé olajággal visszatérő madara ő, ki a megnyugvást, a békességet hozza el.
Szelíden búgok, hangtalanul suhanok, olykor ijedten vagy szomorúan verdesek. Vergődöm a porban, majd mégis szárnyra kapok. Rabul ejt néha a fájdalom, gúzsba köt a kilátástalanság, meggyűrűz a kiválasztottság, béklyóba zár a lét. Visszarepülök a múltba, belesimulok a jelenbe, szárnyaim csattogtatva elébe vágok a mának.
Történeteimben olykor összemosódnak nemcsak az idősíkok, de az alakok is, érzelmeik is, mint ahogy egymásba mosódnak a turbékoló galambok körvonalai. Tárgyiasulok, vagy inkább a tárgyak kelnek életre? Emberré lelkesülök, miközben ők ellelketlenednek?
Mindenesetre a múlt kevésbé ver vasba, mint a jelen, s a jövő nem a láncok lazulását kínálja, csak azt, hogy a súlyos béklyó ellenére is képes lehetek felrepülni.
Ott vagyok a vallomásokban, a szerepjátékokban, a tárgyakban és az állatokban, átrepülök nemcsak a tátrai hegyeken, de akár a mindenségen is.
(Kutasi Horváth Katalin)
Értékelések
Még nincsenek értékelések.