Leírás
Szabó Edit Irma: Papírhalak
Kedves Olvasó!
Verseimmel az óvodás és kisiskolás gyermekekhez kívánok szólni, de ajánlom szülőknek, nagyszülőknek, óvodapedagógusoknak, tanítóknak.
A versek évszakokra, ünnepekre, jeles napokra, természeti jelenségek szépségeire, és állatokra hangolódnak, miközben játékosan, csipetnyi humorral fűszerezve ismeretterjesztő jellegűek. Segítik a szókincs bővülését, valamint az irodalmi nyelv megismerését és használatát. Alkalmasak élményszerű verstanulásra a rímek, a ritmus, a szavak játéka által. A versek felolvasása, és meghallgatása során egy különleges kapocs, egy különös összehangolódás, egy láthatatlan szál jön létre a felnőtt, és a gyermek között.
40 évig dolgoztam óvodapedagógusként. A verseim működnek, hiszen sokszor tanítottam óvodásaimnak. Voltak, vannak, lesznek kedvencek!
2016-ban az Irodalmi Rádió Az év gyermekverse pályázatán 1. helyezést értem el.
Néhány gyermekversem megjelent a Meseles-olvasgató internetes oldalon.
(Szabó Edit Irma)
LIMITÁLT SZÉRIA!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.