Szó-szövő 80.

E heti 8 szó a következő:

érted
földek
tengerek
bús
karom
arcodhoz
utam
magam

Földima

(Érzed)
Érted, Bolygóm
Tengerek, Földek,
Érted dús bús
véges utam
(Értem)
magam vagyok
Arcodhoz nőve
gyermek-karom
ölel végig
(Karod)
sóhajos szám
sarkán illan fel
összes Felhőd
Égbe térve
(villan)
Veled múlok;
mikor meghalok,
nekem aztán
Semmi leszel
(Velem)
humuszként nyelj
örök Gyomrodba
lakomázzon
minden Virág
(Világ)
(Betyár Benő)

Pygmalion sirámai

Minden szerelmemet érted pazaroltam el,
az összes imám hozzád szállott fel, oh kárhozat,
imádtalak, mint pogány imád hamis bálványt,
s bejártam érted idegen földeket, átkozlak,
minden utam csak hozzád vezetett, mint márványt,
göcsörtös hegyekből fáradtan kibányászlak,
de kezem alatt meghal a forma, elporlik
az anyag, és arcodhoz sose juthatok el,
mert gyöngül a karom, és már a múzsa se kedvel,
hogy megmintázzalak, és hol van az az álom?
hogy újra meglássalak, vagy segítsenek az istenek,
hogy végképp felejtselek, de nem ez a sorsom,
mit tehetek, magamra zárom bús magányom.
(Sztakó Zsolt)

1.

Ó-kor

Hús karom
arcodhoz,-
tépett.
Magam
bús magánya rág.
Földek,
tengerek utam:
érted
értetlen gályaság.

2.

Po-lip

Arcodhoz magam,
karom tengerek, mélység.
Utam bús-kerek.
(Dobrosi Andica)

Érted égnek a földek
és zúgnak a tengerek
bús-magam utánad
vágyódva epedek.

Arcodhoz karom
hiába emelem
utam messze visz
te tőled szerelem.
(Gállai Juli)

Altató

Magamban utam
arcodhoz vezet
bús tengerek
mocska hullámzik
dob egyet
s tisztulva morajlik el
mint bennem búgó
földek vágya
érted érő
kalászok zúgása
karom átfogón
arat aranyat
elképzelt mosolyodért.
(2004. június 8.)
(Molnár Szilvia)

magamra ébredek minden reggel erre
a világra, hogy álomföldeket s tengereket
átszelve arcodhoz hajoljak -

hisz érted szól az utam
(Jega)

Végzetem vagy

Szeretlek csókolva,
Szeretlek ölelve,
Szeretlek utálva,
Szeretlek gyötörve.

Szeretem a szemedet,
Szeretem a kezedet,
Szeretem az ajkadat,
És szeretem a hitedet.

Érted égve járom az utamat,
Érted küzdve harcolok, nap, mint nap,
Érted lángolva, magamat feladva,
Földeket, hegyeket ezerszer megmászva.

Téged kereslek minden pillanatban,
Téged vonnálak örökkön karomba,
Te miattad élek bús magányomban,
És téged látlak én majd halálomban.
(Oláh Anikó)