SZÓSZÖVŐ - 101.

E heti 8 szó a következő:

loptam
táncot
szikra
sarkam
hajnalodik
boszorkányok
ég
világvége

Csak táncoltam...

Egyszer, éjjel
szenvedéllyel
boszorkányok
idejével
cseréltem fel a napot.
Hej, micsoda buli volt!

Időt loptam
táncot roptam
szikra pattant
sarkam koppant
csak táncoltam
csak táncoltam

Csípőm ringott
karom játszott
testem vadul
hajladozott
csak táncoltam
csak táncoltam

Idő megszűnt
lelkem szárnyalt
öntudatlan
boldogságban
csak táncoltam
csak táncoltam

De egyszer vége
nézek égre
hajnalodik
az ég alja
a világ ébred
s én ráébredek
az öntudatos
valóságra

2005.02.09
(Nagy Erzsébet)

Tavasz

Csípős szél zörgeti még a fákat
Meglengetve új fehér ruhájukat
Táncot jár a nap az ágak között
Szikra fénye ég a lombok fölött

Hajnali napsugár a földön kutat
A horizonton szétnéz a virradat
Fellélegezve mozdul a világgal
Tavasz nyújtózkodik a virággal

Derengőn átölelve a jégvirágot
Búcsúztatja egyre a téli világot
Melegséget is lopva a szívekbe
Ha vége, fénye marad emlékbe
(Mimangi)

Varázstánc

szikrát loptam
táncot roptam
boszorkányok
silbakoltak
sarkam fordult
hajnal perdült
az ég húzza
világ tolja
égből napba
így jutottam
csak forogtam
csak forogtam
szoknyarojtban
folt a foltban
szembogárban
papucsorrban
ott titokban
és mosolyban
ködként úszó
ifjú csókban
csak suhantam
csak illantam
érzésmúlón
érzésfojtón
tiri - tarka
tegnapokba -
szikrát loptam
táncot roptam
boszorkányok
rikoltoznak
sarkam fordult
hajnal perdült
boszorkányok
pironkodnak.
(Molnár Szilvia)

Hajnalodik
/ez a kezdet/

Hajnalodik. Ébred a világ.
Szikrát lop szemedbe a Nap.
Táncot lejt rajtad szemtelen sugár
összeköti sarkad, sarkamat.
Talán elhagysz, talán elmész egyszer…
Nekem ez a kezdet, nem a vég;
angyalként szeretlek szabad szerelemben
magam feladni sosem elég!
Hiába kárál sok varjú-boszorkány
balga lelkek, dermedt feketék:
Lehet, hogy elhagysz, elmész egyszer...
most ez a kezdet, nem a vég.

Hajnalodik, ébred világunk
szikrát lop szívünkbe a Nap
amit elvesztünk, mindent megtalálunk
magam benned, bennem magad.
Egymásba fonódva közös az álmunk
múltunk fája tövig elég.
Lehet hogy elmész, elhagysz majd egyszer
de ez a kezdet, nem a vég.
(Gállai Juli)

Halálom

Amióta világ a világ én mindig is imádtam táncolni. Szerettem a zene
lüktetését. Teljesen mindegy volt milyen stílusban szólt, a dallam
elcsábított, elbódított, elandalított, meghódított. A zene, a tánc rabja
lettem már kora gyerekkoromban. Sajnos tanulni sosem tanulhattam.
Nem volt pénzünk rá. Pedig de vágytam... Amikor az iskolába
táncoktatás kezdődött, úgy akartam menni, részt venni benne. Nem
lehetett! És úgy, de úgy irigyeltem azokat, akik mehettek. Pedig sokan
csak kényszerből jártak. És én, aki vágyva vágytam rá-én meg csak az
ajtó előtt álltam, hallgattam a zenét és álmodoztam. Arról álmodtam,
hogy a színpadom állok, és mindenki engem néz. És felgyulladnak a
reflektorok, elindul a zene, és én csak pörgök, forgok - és életemben
először gyönyörű vagyok. Álmomban hosszú, ezüst ruhám volt, egy
estélyi - olyan nagylányos. A cipőm puha bőr volt és strassz-kővel
rakták ki. Hajam vállamra omlott és tánc közben fátyolként lebegett
utánam. Én voltam Hamupipőke, Csipkerózsika s minden más mesehős
modern rokona. De az én hercegem a tánc volt! Álmomban
keringőztem, cha cha-csáztam, rumbáztam... A párom arca soha sem tűnt fel.
Egy árnnyal roptam én. Hajnaltól virradatig táncoltunk, nevettünk,
örültünk. De a reggel mindig eljött. Álmaim elrablója...
Vágyaim sohasem teljesültek. Nem álltam színpadon, nem tapsoltak,
nem örültek nekem, velem. Nem látta bennem senki a kóbor hercegnőt,
kit párja, tánca várja. Életem boszorkánya, születésem körülményei,
elvették tőlem. Pedig bennem élt. De a szikra kihunyt. Már nem lobog.
Ellopták azt, ami én vagyok! Lehettem volna bátor, merészen kihívó,
lehettem volna szendén csábító -lehettem volna igazi Nő. Ha önmagam
lehettem volna... ha táncolhattam volna. Minő csodás eszme! Lehettem
volna bármi. Már nem lehet kitalálni, mivé lettem volna... Vége. Életem
szürke... Szeretetlen... Eseménytelen... Reménytelen! Már álmodni sem
merek. Felesleges. A bennem égő tűz örökre oda lett. Sorvad a lelkem -
sorvad a testem. Még élek, lélegzek. Mivégre? Bennem halál született.

Utolsó tánc

Táncomnak
Vége!
S szikra
Létem,
Égő
Csillag
Világ
Elértem
Halálom!
(Oláh Anikó)

Hajnali álom

Loptam egy csókot,
míg táncot jártam,
szikra pattant,
koppant a sarkam.

Rengett a padló
egész éjjel,
roptam a csárdást
tüzes kedvvel.

Hajnalodik már,
szól a kakas,
pitymallik már:
Ej, ne ugass!

Gonosz kutyákat
uszít a gazda,
boszorkányok
- ég az ég alja -

Repülnek. Álmok
s meséknek népe
ijesztő világ,
legyen már vége.

2005.02.09.
(Szakáli Anna)

101. strófaszelet

Földem!
loptam hon testedből
világvégi táncot,
szikrasarkam verték
domb-völgy-boszorkányok,

roptam csárdást, kánkánt;
halált táncolok rég...
mégis hajnalodik
minden ég-tánccal még
Földem!
(Betyár Benő)

hajnalodik, az ég kékjében vágtatnak az éji boszorkányok, vége
van, a világ is felébred, loptam magam nappalra száműzötten, csak szikrák
pattognak bakancsom szögein, ahogy a táncot járom
(Jega)

Margóra.

  Nem loptam én csak elvettem,
  majd visszaadja a Jóisten,
  ha ismer engem.

  Nem bánom én a táncot,
  Te is akartad,
  Nem én törtem el a lábad.

  Az a szikra, mi szemünkbe pattant
  vakká tett, nem hazuggá, miért
  szeretlek mégis?

  Etam sarkam dömdödöm,
  Pa komju, no nerede.
  Én is szeretlek.
  Hát persze.

  Valahol mindig hajnalodik,
  valahol mindig sírnak,
  valahol mindig szeretnek,
  valahol mindig ott vagyok.

  Mesék, múlt idő, boszorkányok.
  mesék, jelen idő, lányok,
  mesék, jövőidő, ábrándok.

  A mesének nincs vége,
  de én másfelé megyek,
  az nem a Te világod, ott
  szerelmesek nincsenek.

2005. 02. 09. Zugló.
(KoKa)

egyszeri legény
meg a gazdag szép leány
farsangi bálja

jöjj vigaszságra
maszkot öltve arcodra
más alakot ölts

piros ajkadról
óvatlan pillanatban
loptam el csókot

roptuk a táncot
víg farsangnak idején
vidám zenére

lakkos csizmámon
új ,réz-sarkantyú, róla
pattant ki szikra

sarkam alatt hej,
recseg a padlódeszka
gyors csárdást járva

már hajnalodik
vidám sereg elfáradt
farsangi bálba

víg boszorkányok
seprűnyélen röpködnek
csalogatnak téged

fáradt reggelen
felhőtlen ég pirkad már
paplanos ágy vár

hív egy új világ
birodalma álmoknak
tündér mesékkel

farsangi mese
hullik le végre álarc
lett mese vége
(Hanyecz István)

Cím nélkül

Delejező  táncot roptam
sarkaimmal koppantottam
szemeidbe vágyat loptam
tüzes szikrát pattintottam
égő tüzed felajzottam
vágyad lángra lobbantottam

jégvilágot olvasztottam
szíved búját eloroztam
útvesztőid bebolyongtam
magányodat feloldottam
fejem válladra hajtottam

levelekkel kihajtottam
mint a virág nyiladoztam
körülötted illatoztam

éjszakából a nappalba
hajnalodtam.
(Bambusz)

Áll a bál

Sarkamtól a számig szikra táncol,
kacagó táncom az égre lángol,
lopva hajnalodik lám a világ;
fogyadozik is a farsangi fánk.
Amíg kint cudar farkasfog szapul,
idebenn komor farkas foga hull,
farkas lapul báránymaskarában;
álarc mögött külön farkas-bál van.
Boszorkányok hamarosan végetek,
jön a böjt... de addig perdüljetek,
forogjon fejtetőre fagyotok;
hó, fegyverek, máshol ropogjatok!
Lopva hajnalodik rám a világ -
egy évig újra békét koldulok.
(Dobrosi Andica)

Jó Zeusz fejéből pattan a szikra
s én járom, járom a táncot,
loncsos bundájú medve vagyok,
így rázom magamon, ezt a láncot.

Vége az éjnek, már hajnalodik
csivitelnek a reggeli lányok
kékül az ég, szikrázik a fény,
alszanak a boszorkányok

Nem loptam a szót, magamé ez a vers
ebek ne harapják a sarkam,
s ne rójon érte meg a világ,
hogy ezt magamból kifacsartam.
(Efraim)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!