SZÓSZÖVŐ - 117.

E heti 8 szó a következő:

álmaim
szállnak
kedves
némán
bóklásszunk
segíts
ölelj
kezem

Néma kérelem

Álmaim szállnak némán,
bután és ostobán,
kedves, meglásd,
állnak még a vártán
kik őrzik szíveinket-
de te csak ölelj meg!
félek, eltévedek,
és már nincs több időm,
a halál fogja már a kezem!
(Sztakó Zsolt)

Save Our Soul

Bóklászó képzetemben
szárnyaim voltak,
azzal öleltelek,
te némítottad belém
nyelvem kedveskedő szavát,
párnámba fojtva a magány bimbóit
szorongattad egy tollamat,
nem fájt a lepedő rajtam át...
Csak - hogy álmomból visszatértem -
állok tanácstalan
kitárt kezekkel vén rózsáim között,
szinte ordítva esdek segítségedért.
Reggel van,
két lábon jönnek a rögök.
(Dobrosi Andica)

Álommanó

Sötét takaró alól kivillan még a fény
Fázósan bújó szürke álomtünemény
Némán átölel egy tűnő boldog napot
Magához szorít súlytalan szép álmot

Visz az álom és száll egyre az éjben
Kedvesen kíséri álommanó képében

Bóklászik kifürkészhetetlen tájakon
Hajnalig álompor lebeg az ágyakon
Finoman átkarolva lágyan szédítget
Amíg pillangóként fel nem repülhet

Visz az álom és száll egyre az éjben
Kedvesen kíséri álommanó képében
(Mimangi)

Álmaimat belepi majd a hó...
de ma még őszi szél visong a tájon,
ezüst szálak feszülnek tört virágon:
parányi pókok-szőtte kis hajók...

Emlékek közt bóklászom óraszám.
Míg nézem a halódó kertet némán,
didergő köd hull lassan rád és énrám,
s úgy érzem sosem oszlik el talán ...

Segíts nekem, ölelj magadhoz kedves!
Melengesd,  mint régen, fázós kezem...
Emlékezz, ahogy én emlékezem...

Fut az idő... az ősz is elszalad,
de ha van még  dédelgető szavad,
szemem csak ködtől, nem könnyektől nedves.
(Sida)

Csak az az egy nem...

(Segíts éj,
hogy némán bóklásszunk
álmaim kedves bús viharában.
Ölelj éj,
ringató dallal csitíts,
fogd a kezem.)

Messzire szállnak a szürkés árnyak
az éjjeli csendben.
Jönnek a képek, a szépek,
az ének zeng a szavakból.

Bolydul a lélek.

Harsog a harsány dallamfoszlány,
s rebben az éjben
sok-sok álom,
csak az az egy nem,
melyre ma várok.
(Szabolcsi Zsóka)

álmaim hazautaznak, a kedves mellére hajtott fejjel az őszről álmodok, majd a hulló nap tört fényében magamra ébredek, a világra, hol átölelnek álomföldek és a tengerek, szemedben gyűlnek az éji ráncok, kihalt most a tér, csak a csillagtalan éjszaka néma - erőt merítünk, adjuk arcunkat, a hangot, szavakat, hitet a holnapnak, angyalok emlékeznek a megvert éjszakban, szavaink ágyékszavak, kulcsra zárva bennünk a csend, a lélegzet is így alszik el - emlékezz, repedések ezek álmaim gyökeréig, fut az ősz, október-gyűrött versekkel zsebemben, egy szerdai nap most nyikordul, szólnék dédelgető szavakkal, de csak a csend, az alkony fonja át a testet, a sorsunkat vallatom, ünnepről álmodik a remény.
(Jega)

A Csend

Álmaim szállnak márványsima napokra, hó csipkeként hallgatva be a tájat, kedvesen ölel magába egy tüzes ajkú fénylehelet, a Föld kohójával hímzett forráskövek mutatják a végtelen időt, némán hullanak pihe-puha vágyak, hóesés tengere hullámzik elém, kezeim közül kicsúszik a csend, sóhajok lebegnek imbolygó gyertyafényként, árnyékleplek mögül ugrásra készen lapul a szívbénító üvöltés, cseppkőfátyollá szelídítik a fényes lelkek sóhajai, csak az idő szobrászkodik, segítsége a szél, meg az eső, a fagy, forgácsai egymásra rakodnak, a lét harcol idebenn, ősi templomok nyelik el a sötétség koppanásait, lassan megszűnnek életem zajörvényei, ahogyan kezemet kulcsolom össze egy imára Apám sírjánál, most már hallom a csendet, lelke utamon végigkísér.
(Végh Sanyi)

1. Kezem a kezedben

Kéz a kézben bóklászunk,
Erdőn, mezőn sétálunk,
Némán hulló falevelek,
Álmaim hercegét villantják fel.

Az ősz meleg színeivel,
Gondolataim ölelik meg,
Rád gondolok, kedvesem,
Barna szemed fénye édesget.

Hajkoronád dús bozontján,
Játszik az őszi napsugár,
Meg, meg csillantja némán,
Hajad néhány ezüst szálát.

Gondolatom, álmom, Te vagy,
Téged ölel az ősz bársonya,
Ölellek én is álmaimban,
Hiszen, csak tünemény vagy!

 2. Kép a keretben

Megsárgult fotó, arany keretbe foglalva,
Melyből kedves arcú nő tekint reám,
Némán nézem az arcképedet, édesanyám.

Éjjelente, álmaimban hozzád futok,
S ölelő karjaid közt megbúvok,
S szemeimet pár percre behunyom.

Puha kezed, kezem simogatja,
Selymes hangod, lelkem megnyugtatja,
Édes ajkaidról, pille szavak szállnak.

Szállnak a szavak a légben,
Mint ezernyi pillangó a szélben,
Hárfahang muzsika ez nékem.

Nappal is álmodom rólad,
Emlékeket keresve a múltban,
Melyeket elnyelt a feledés kútja.

Kezem nyújtom a víztükör felé,
Csillogó könnyem hull belé:
Segíts! Oly nehéz az emlékezés!
(Szabó Gitta)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!