SZÓSZÖVŐ - 119.

E heti 8 szó a következő:

lángol
sírok
égi
élnek
kereslek
anyóka
gyertyáktól
hiányzol

Halottak napja

Égi lángok sírnak, földön az emberek haldokolnak.
Sírok közt kereslek, hiányzol, egy gyertya pislákol.
Vén anyóka a temetőben ténfereg,
a gyertya lángol, hiányzol.
Csak a szél fütyül bús gyászéneket,
a gyertya lobbot vet, valaki temet.
(Sztakó Zsolt)

Nem a gyertyáktól...

Sírok közt anyókák, gyermekek,
virágok. Gyertyák világolnak.
Sok kis mécses pislákolva lángol,
s érezzük, velünk élnek a holtak.
Égi jeleket nem várok. Tudom,
nem gyertyáktól lesz üdébb a holnap.
Kereslek mindennapjaimban.
Hiányzol, s itt vagy. Te vagy a Hold, Nap.
(Szabolcsi Zsóka)

Elmentél

Sírodra, mint öreg anyóka
hajol rá a szomorú fűz,
életed utolsó nyughelyét
bölcsőként ringatja a jajgató szél.
Gyertyák lángjaiban égi üzenet lobban,
könnyeim gyászolnak... elmentél,
elmentél.

Hiányzol, mint szomjazó földnek a zápor,
s hiába kereslek, nem talállak.
Mosolyod eltűnt a mából.
Lelkemben emléked őrzöm,
szemed csillogását idézi
harmatcsepp a fűben,
s kezed puha érintését
párnámba fúrt arcomon érzem.
(Pendzsi)

Hiányzol!

Mondanám, de nekem kell-e mondani
Előttünk csak egy néma gyertya lángjai
Mondanám, de hallgatok. Csak hagyom
Kínos csend foszló fényekkel a falakon
A könnyeim törnének színre, ha hagyom
Csend

Felhők közt keresem a fényes csillagot
Szememben egy könnycsepp ragyogott
Viharos égi jelképet egy lángnyi fényben
Hangodra kell hogy mosolyra cseréljen
Édes szó csendesíti a hullámot lélekben
Csend

Kereslek, egyre a gondolatod kutatom
Értjük egymást szótlanul, ezt tudhatom
Arcomat simogatja gyengén a lélekszél
A szemhéjat remegtetve, de nem beszél
Hiányod a szívemben szótlanul feleszmél
Csend
(Mimangi)

HALOTTAK KERTJÉBEN
(Ajánlom  E. F. -nek)
 
Kereslek Anyóka
kereslek
Hová lettél
Gyertyáktól fénylő sírok  felett
lebeg hiányzó  Égi-arcod
 
Az örökmécsest hagytad rám 
a SZERETETET
- Egyedül meddig bírom e  nagy kegyet
Hogyan vívjam tovább a  harcot
a lét és nem lét  között
 
Vörösen lángoló őszi  tájban
szinte látom
képzeletem vetületén
szerető kezed  mozdulását
 
A temető-kert  csendjében
életen-túli életed  világol
Most
amikor itt járok
mindem kicsorduló  könnycseppem
felszárad
Hisz
emlékeid szívemben  élnek
és érzem testemben  pulzál
ölelő Anyaságod.
(Dániel Nagy László)

Sírok között

Lángoló gyertyáktól megvilágított
sírok között,
Éjszakákon át, vijjogó varjúként
anyókák élnek.
Söprűjüket suhogtatva
sebesen szállnak,
s riogatják az arra tévedőket.
De én nem félek,
ezektől az égi lényektől,
bár vijjogjanak, ahogy csak bírnak.
Én csak kereslek! Csak kutatlak!
Hiányzol!
(Szabó Gitta)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!