Lám Etelka: Örökmécses [KMI A 019]

Légies, álomszerű, idillikus, békés képek tárulnak fel a versekben, ám sérülékeny, múlékony a harmónia. Tájfestő költőnk a természet piktora, de belesimul környezetébe, s lelki tájak is körvonalazódnak szavai nyomán. Fel-felbukkan egy-egy ifjú is ebben a misztikus tájban, hol meséssé, hol démonikussá változtatva azt.

A szeretet varázslatos kapuit tárja fel, sokszor átsuhan a költő szívén az aggodalom, de bármely természeti szépség reménnyel tölti el, oly meghitt és családias ez a környezet! Miközben keresi, megteremti az édent. A csodára várakozás hat át mindent ebben az elégikusan múltidéző, elfogódott hangú lírában, mely csupa-csupa vallomás.

A természetessel szemben ott a délibáb világ, mely megfagyasztja a szíveket. A lírikus elítéli a pénz uralmát, a hatalmat, az érzéketlenséget, s keresi a becsületet. De gúnyosan felkacag a bűn… Viszont a gazzal borított kert, a fertőzött lélek kigyomlálható, s a lélekvihar után megjelenhet a szivárvány! Néhány tiszta lelkületű novella zárja a kötetet.