Műfaj: vers

Szabó Edit Irma kisugárzó, szimbólumszerű gondolatai papírra vetett önjáró sorok, szóvarázsló ő, ki rímekbe szedi önarcképét, a lelkében és
emlékeiben zajló folyamatokat. A természet szerelmese, s az foglyul ejti őt, beleolvad a tájba. Átszövi sorait a dallam, felkap minket a mesés szellővel együtt a versek ritmikája is. A költő finom, érzékeny lélek, meghitt szeretetet tükröznek szavai. Képes mindenről megfeledkezni,  téren és időn túl létezni. Erősen filozofikus, olykor viszont tárgyiasult ez a líra, láttat, érzékeltet. Hangulatképei érzékletesek, különleges érzékkel képes a felszínre hozni a mélyen szunnyadó őserőket. Benne él a lélekápoló harmónia, át tud ívelni fényes lélek-szinteken. Elfogadja a rá szabott karmát, érezzük kozmikus vonzalmát. Kreatív sejtésekkel észleli a külvilágot.  Központi szerepet kap lírájában a meditáció. Megingathatatlan hitét nem hagyja el annak ellenére sem, hogy úgy érzi: alpári, durva a világunk. Lírájában felsejlenek a védikus tanok,
megjelenik Sarkad és a Fekete-Körös birodalma, átélhetjük a mátrai idillt, az alpesi varázst, a Földanya szeretetét. Haikuiban, apeváiban, pundurkáiban megjelenik a természet, útkeresésünkhöz kapunk bölcseleteket, ars poeticája is kiolvasható. Aforizmái, rövid gondolatai tömör, rezignált, bölcs megállapítások. Szabó Edit Irma rövidprózái a kötet szép zárásául szolgálnak, hangulatos megragadásai a gyermeki és a felnőtt lélek összetalálkozásának, a gyermekkori, anyai és
háziasszonyi emlékeknek.