Közelkép: Golán Angéla Gabriella – 2021

Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
GOLÁN ANGÉLA GABRIELLA

Golán Angéla 2008 óta tagja a Barátok Verslistának, mivel Németországban él, csak ritkán tud részt venni találkozóinkon, de 2010-ben megkapta az Amatőr Irodalomért Verslista Díjat kiemelkedő közösségi munkájáért, 2018-ban pedig plakettet vehetett át több évnyi eredményes tevékenységéért.

A képhez tartozó alt jellemző üres; DSC03616-238x300.jpg a fájlnév
Golán Angéla Gabriella

– Angéla, a művészet nemcsak a versírás által áll közel hozzád, hisz édesapád szobrász volt. Mesélnél egy kicsit róla? Szívesen hallanánk édesanyádról, gyermekkorodról is…

– Kedves Katalin, 1968 decemberében születtem Szentendrén. Gyermekkoromat szabadon töltöttem, szüleim nagyon fiatalon alapítottak családot. Édesanyám nemesi családok, édesapám gazdák és kézművesek ivadéka, autodidaktának számít, nem járt képzőművészeti iskolákba, de remek a kézügyessége, érzéke a különböző anyagok megmunkálásához, és a szentendrei művészi közeg érdeklődést és alkotási vágyat keltett benne is. Mesterének Papachristos Andreast tartja. Barátságban és kapcsolatban állt Markó Sándorral (szomszédunkkal), Deim Pállal, Balogh Lászlóval, Dór Ferenccel, Zámbó Öcsivel. Barcsay Jenő is köztünk járt még, s nem egyszer gesztenyepürével édesítette meg téli napjaimat.

Édesapámtól örököltem alkotni vágyásomat, de kézügyességemet is, ezt bútorkészítésben vagy a házam belső és külső kiépítésében kamatoztatom.

A bükkös-parti házacskában velünk lakott édesanyám nagynénje, a néhai grófnő, Babi néni, szomszédunk, Józsi bácsi megjárta az orosz fogságot, bizarr élményekkel gazdagította gyermekkoromat; mindkettejüket megörökítettem egy-egy prózámban. Ez a közeg a paradicsomot jelentette számomra. A kert életünk központja volt hatalmas partikkal, kalandokkal. A lakótelepi lakásból is visszajártam ide. A zene tagozatos iskolában Wolf Zsuzsa, Wolf Kati édesanyja volt az énektanárom. A zenéhez a mai napig nagyon kötődöm, a klasszikustól a technóig, kivétel a jazz. Szeretem, ha a hangulataimat zenével tudom aláfesteni.

Nehézségeim voltak az olvasás elsajátításában, de aztán a könyv mindennapi barátom lett. Korán olvastam mese helyett komoly klasszikus műveket. Saját könyvtárunk sok irányzatnak adott helyet. Amit nem lehetett megvenni, azt a könyvtárból szerezte meg édesanyám, az olvasásban ő a nagy példaképem. Olvasottsága és ezen keresztül világismerete, világképe sokrétű. Engem is minden érdekel. A könnyű műfajok, a politikai, a fizikai, nyelvészeti és történelmi szakkönyvek; foglalkoztam matematikával, kvantumfizikával, gazdasági elemzésekkel, néprajzi szakkönyvekkel, nagy szerelmem a természet, a néprajzkutatás is.

– Mit jelent számodra Szentendre? Mely városok játszanak még szerepet életedben?

– Magyarországi tartózkodásaim alatt Kecskemét és környéke kapta a főszerepet, de Szentendre még mindig fontos, bár már nem az a kis nyugalmas város, mint gyermekkoromban. Akkor még mindenki mindenkit ismert. Senki nem hordta fenn az orrát, ha ismert is volt.
A különböző nemzetiségek és életfilozófiák felkeltették az érdeklődésemet mindenre és mindenkire. Misztikus volt a sok sikátor, a színes házak, a templomok sokasága. Meghatározó élmények kirándulásaim innen a Pilisbe, a Kéki kőbányára, a Lajos-forráshoz, a Sztaravodára stb.

– Mikor és hogy kerültél Németországba?

– Szüleim 1981 októberében nővéremmel együtt elhagyták Magyar-országot. Ez sokkos állapotba hozott. Fel kellett nőnöm. Ebben az időben ragadtam először tollat és próbáltam kifejezni kérdéseimet, félelmeimet, élményeimet. Akkori magyartanárnőm, Galambos néni azt mondta: „Ezek még nem versek!” – és elkobozta műveimet. Ma már értem, hogy mire gondolt. Konzervatív anyai nagyanyámnál éltem húgommal.

Ebben a nehéz időszakban lelt rám az első szerelem, a támaszték és szeretet, amit a Rétei – ma Réthey Prikkel – családtól kaptam. Lajos bácsi segített az 56-os eseményekről lerántani a leplet, felkeltette érdeklődésemet a politika kritikus szemlélete felé.

A budakeszi sportgimnáziumban ismerhettem meg Baráz Józsefet, a Stella Kamarakórus vezetőjét, aminek tagja lettem. 1984 novemberében „családi összehozatal” révén kerültem akaratom ellenére Németországba. Ez újabb sokkos állapotot váltott ki. A honvágy meghatározta életemet, s ez a mai napig újra és újra felmerül. Első két évemet a német nyelv elsajátításával töltöttem, és sikerült az angol felzárkózás is. A beszédképtelenség arra ösztönözött, hogy céltudatosabban tanuljak, így hamar le is köröztem német anyanyelvű iskolatársaimat.

– Szoktál németül is verselni?

– Voltak idők, amikor próbálkoztam a német nyelvű versírással, szeretek német költőket és írókat a saját nyelvükön olvasni. Azonban a német nyelv a magyar közelébe sem ér. Németországban is nagy magyar könyvtárral rendelkezem. A német nyelvet valójában háromszor tanultam meg. Először a konyhanyelvet vettem fel, ezt továbbtanulásom miatt magasabb szintre emeltem, végül a szakmám sajátos nyelvezetét sajátítottam el. Ma már nem jelent nehézséget a törvények, szakirodalmak vagy hivatalos levelek értése vagy írása sem. 

– Milyen formákat, témákat kedvelsz?

– Szeretem a verseket, gyorsabban érek eredményhez. Ez türelmetlenségemből és az időhiányból ered. Rövid történeteimben általában humorosabb stílusban írok. Szeretem az iróniát és a szójátékokat. Kedvelem a klasszikus verseket, a rímképek utáni kutatást, a ritmikus dolgokat. Nagyobb művekbe még nem mertem belekezdeni. Szeretném a saját stílusomat megtalálni, megalkotni, hogy az, aki olvassa, rögtön rám ismerhessen…

– Mi indított el a versírás felé? Hogy találtál rá a Verslistára? Kik voltak rád hatással?

– Az írásaim olyan dolgokról szólnak, amelyek mélyen megérintették a lelkem. Saját tapasztalataimat, kételyeimet, jó és rossz érzéseimet tükrözik. Vannak olyan írásaim is, amelyek a mindennap megvitatott dolgait idézik vissza. Verseimből próbálok minden politikai behatást kihagyni.

Kedvenc költőm vagy íróm valójában nincsen. Úgy tartom, mint a jó borász, azt fogyasszunk, ami ízlik! De József Attilát és Wass Albertet kiemelném a sorból.

A Verslistára nagybátyám, Hanyecz István hívta fel a figyelmemet, s ajándékként felíratott. Azóta vagyok tag.

– Örömmel tapasztaljuk, hogy egy ideje több friss írásodat is olvashatjuk, mert jó ideig inkább csak a háttérben voltál jelen. Van valami változás életedben, esetleg újabb hatások értek?

– Munkám az elmúlt két évben igen megterhelő volt. Fiam, Liám, két éve Magyarországra költözött, itt jár iskolába, 12 évesen magától vállalkozott erre, kislányom, Kiána pedig innen várja a segítségem. Rengeteget túlóráztam, hogy ingázhassak Magyarország és Németország között. Édesapám betegsége is leterhelt, kevés időmben a szabadba vágytam, hogy feltöltődjek. 2020 elején a vírus miatt rekedtem Magyarországon, amit nem bántam, fiamnak szüksége volt a támogatásra a digitális oktatás miatt. Így végre levegőhöz jutottam. Nyár végén jöttem vissza, foglalkozásomat 2021 júliusáig felfüggesztettem, így marad idő az írásra is.

– Mesélj családodról is, kérlek! Örökölte valaki a művészi hajlamot?

– Férjem német származású, nem beszél magyarul. Művészetileg „minimalista”. Azonban nagy szerencsémre támogatja mindenrétű kibontakozásomat. Fiam a mozgáskultúra iránt érdeklődik, de nagyon jó zenei és ritmusérzéke van. A Kecskeméti Táncegyüttes tagja. Szeret olvasni, a digitális játékok szerelmese; néha rajtakapom, amint írogat. Lányom amint megtanult olvasni, könyvekkel vette magát körül az ágyában. Aztán ő is tollat fogott. Hosszúra nyúló történeteket ír németül. Tanulnom kéne tőle, mielőtt egy hosszabb történetbe kezdek. Kreatív, szeret rajzolni, festeni.

– Mi foglalkoztat mostanában? Milyen vágyaid, terveid, céljaid vannak?

– A világ változik, kérdés, mennyire hagyjuk magunkat befolyásolni. Elérkezett az ideje, hogy újra tükröt tartsak magam elé, ezt kb. 7-10 évenként megteszem, szükségszerű, hogy egy egészséges és valóságos képet alkothassak önmagamról. Felmérem személyiségi fejlődésemet. Foglalkoztat a jövőm, amire válaszom már évek óta készen áll, de eléréséhez még ötletekre van szükségem. Gyermekeim felcseperednek, újra kell szerveznem mindennapjaimat. Talán végre ahhoz is hozzájutok, hogy összeállítsak és kiadassak egy saját kötetet. Addig is bízom a múzsák csókjaiban. Köszönöm a személyem iránti érdeklődést, és a megjelenési lehetőséget az irodalmi Közelképben!

– Mi köszönjük tartalmas, őszinte, érdekes, mély válaszaidat, Angéla!

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?