Közelkép: Petres Katalin – 2021

Dobrosi Andrea: Alkotói közelkép
PETRES KATALIN

Ha Petres Katalin neve szóba kerül, óhatatlanul eszembe jut a Verslista. Bevallom, ez jóleső érzéssel tölt el, mert ripsz-ropsz tovább száguldhatok a gondolataim között.

Petres Katalin

– Mondd, Kati, emlékszel még arra az időre, amikor tollat ragadtál?

– 13–14 évesen írtam az első verseimet, nagy hatással volt rám akkori osztályfőnököm, aki egyben a magyartanárom is volt, Dr. Kolta Rezsőné, Magdi néni. Később felhagytam az írással, mert nem találtam magam elég méltónak a nagy költőkhöz. A Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolában a magyar–történelem tanárnőm, Dr. Muhi Lászlóné, Zsuzsa néni lett a lelki nevelőanyám, sokat beszélgettem vele, az iskola könyvtárában szívesen dolgoztam. Sokáig nem is írtam, újra 30 éves korom körül jött elő az íráskényszer, s ritkán, inkább éjszaka írogattam.

– Úgy tudom, nem áll messze tőled a betűk világa! Mesélnél erről?

– Olvasni mindig imádtam, nekünk eleinte nem volt sok könyvünk, ezért könyvtárba jártam, majd felvételiztem magyar-történelem szakra, az irodalom volt a mindenem. Dolgoztam általános iskolában és gyermekkönyvtárban is. Jelenleg angolt tanítok egy középiskolában.

Ha már könyvtár – ez a vonal például mennyire érdekelt téged a pályaválasztásnál?

A könyvtár mindig áhítattal tölt el, a könyvek a lelkek üzenetei. Eredetileg tanárnak készültem, de jelentkeztem a Szabó Ervin Gyermekkönyvtárba. Tartottunk foglalkozásokat óvodásoknak, iskolásoknak. Nagyon szerettem ott dolgozni. Később a könyvtárnál már nem ismerték el a bölcsész végzettséget, ezért visszamentem tanítani. De a fiaimmal visszajártam még oda, sokat olvastam nekik, esténként meséltem.

– Mi ad neked ihletet, egyáltalán mi számodra az ihlet? Plusz, ami még az eszembe jutott, hogy sok szerző szeret barangolni a műfajok között. Rád ez mennyiben igaz?

– Az ihlet különös szerzet, nálam teljesen változó. Tulajdonképpen bármi meg tud ihletni. Volt, hogy nokedliszaggatás közben tört rám. Fejben is gyakran áll össze egy-egy vers, aztán később írom le. Sokszor a Verslista feladványainak köszönhetem, tagságom, 2014 óta egyre több versem született meg. A műfajok is változatosak és kihívást jelentenek. Mostanában igazán megkedveltem a „pillanatverseket”, a haikut, apevát, pundurkát, és régebben az iniciálét is. Ezeket utazás közben telefonon is meg tudom írni. Az első önálló „füzetkötetem” egy gyűjtemény a Feketén-Fehéren című verslistás kiadványban. Nagyon szeretem az akrosztichonokat is, egy karácsonyi ciklusomat a Csendes éj soraira fűztem fel.

– Vannak kedvenc témáid, amikben igazán kiteljesedhetsz?

– Kedvenc témáim: az anyaság, a mindennapi élet, természetesen az állatok, kutyák, cicák, madarak, maga a természet. Sajnos most gyászmunkában vagyok, 2020 januárjában 29 évesen hirtelen meghalt a legkisebb fiam, még azon a nyáron váratlanul a bátyám is, így jelen van a fájdalom. De ezt túlzás „kedvencnek” nevezni.

Előfordult már veled, hogy felkérésre írtál? Ha igen, mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

Igen, nem esett nehezemre. Verssel búcsúztattam a távozó kollégákat, aztán kértek az iskolában a költészet napjára. Ekkor írtam meg Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani c. művére a parafrázist.
A tantestület minden karácsonyra kap tőlem egy új verset. Általában „könnyen“ írok, leginkább az utazásaim alatt – telefonon.

Valahogy úgy képzelem el, hogy aki ír, az olvas is, az olvasással együtt pedig kiteljesül a gondolatvilága, szárnyal a fantázia. Olvasni pedig bármit lehet, prózát, de akár verset is. Mi a véleményed a mai szerzőkről, a mai magyar irodalomról?

A mai magyar irodalomban szívesen olvasok bármit, a Verslista szerzőit is, nagyon sok olyan oldal van, ahol találkozhatunk szebbnél szebb művekkel. Mostanában kevesebb idő jut az olvasásra, különösen a regényeket mellőzöm, manapság a novellákra vagy versekre tudok időt szakítani. Régen jóval többet olvastam, most inkább írok, ha van szabadidőm.

– A Verslistára hogy találtál rá?

– Keszy–Harmath Dániel a kollégám volt sokáig a Budai Középiskolában, általa kerültem a Verslistához.

Abban az időben mennyire volt könnyű meggyőzni téged, hogy részt vegyél egy irodalmi társaság életében, hiszen már az irodalom körül zajlott az életed?

Tulajdonképpen nem kellett győzködni, először Danó a Sodrásban antológiába invitált (2014), majd rögtön megtetszett a Verslista. A „talikon” mindig jól érzem magam olyan társak között, akiknek az alkotás az életük része. Az elmúlt hét évben nagyon sok emberrel hozott össze a Verslista. Örülök, hogy veletek lehetek.

– Rengeteg pályázati és játéklehetőség adott, de a kapcsolatok ápolására is van mód itt. Mi áll hozzád a legközelebb?

– Szeretem a heti felaványokat, változatosak. Nem minden nagyobb pályázatra írok, de volt sikerélményem a Kutya és a Macska pályázatnál. Ha nem írok, vállalok pontozást is.

– Hol találkozhatunk még Petres Katalinnal?

– A poet oldalán, a Facebook-on, a MIR – Magyar Irodalmi Rovatban, a Kalamáris, a Litera-Túra, az Irodalmi Rádió oldalain, de szeretek más csoportokban kiírt játékokra is írni. A verslistásokon kívül egyéb antológiákban, köztük Todor Simeonov évenkénti Apeva antológiájában is megjelenek.

– Vannak terveid az irodalomban? Úgy rémlik, dolgoztál egy köteten.

– Igen, talán egyszer összeáll az első, de mostanában ez nem valószínű. Ideje lenne, mert sok vers és néhány próza vár szerkesztésre. Közelegnek a nyugdíjas évek, talán akkor több időm lesz rá.

– Végezetül: az íráson kívül még mire van szabadidőd?

– Ha tudnék rá időt szakítani, szeretek utazni, múzeumokba, képtárakba ellátogatni. Régebben volt alkalmam színházba járni, fel tudtam keresni barátaimat, s beszélgettem régi ismerőseimmel is. Természetesen szívesen vagyok a pulijaimmal, ők mindig elérik, hogy legyen rájuk idő.

– Köszönöm az interjút.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?