Közelkép: Vermes György – 2018

Jalcs Irén: Alkotói közelkép
VERMES GYÖRGY

Neve ismerősen cseng minden Verslista tag számára, de akik már személyesen is találkoztak vele azok mindig mosollyal az arcukon gondolnak rá. Kedves, közvetlen, humora magával ragadó Óriási tudás birtokosa, így mindig érdemes gondolataira odafigyelni. Vermes Györgyöt kérdeztem terveiről a jelenről és az irodalomról.

Vermes György

Honnan ered az irodalom szeretete?

– A válasz kissé sztereotip, az általános iskolából, akkoriban a legjobb barátommal együtt mi ketten voltunk az iskola „legolvasottabb gyerekei”. Akkor tényleg összeolvastam mindent, és azt is be kell vallanom, hogy a humoros könyvek mindig felkeltették az érdeklődésemet, tehát én valóban Karinthy, Darvas Szilárd, Salamon Béla, Tabi László és a többiek irodalmi keblén nőttem fel. Emellett kedvencem volt a Sejk, egy világirodalmi remekmű, és egy káprázatos fordítás. Aztán, ahogy a konszolidáció ment előre, a nyugati irodalom is elérhető volt, és akkor azt is faltam.

Mikor és hol publikáltál először?

– Ha a publikációt kérdezed, életem legelső elmeszüleménye az Élet és Tudomány c. hetilapban jelent meg, szómagyarázatokat kellett írni, és az egyik darabom bekerült nyomtatásba. Ez valamikor a 70-es években történt. A következő írásom egy vállalati lapban, a Chinoinban jelent meg, egy kedves kollégám nyugdíjba vonulása alkalmából. Ezután komoly törés állt be, és 2004-ig semmit nem követtem el, feltételezhetően 2002-ben ismerkedtem meg a limerickkel és az első kis kötetkém 2004-ben jelent meg, Bakugrás címmel. Azután elkezdtem a FB-on is publikálni és lehet, hogy itt botlottunk egymásba a Verslistával is.

– Mikor és hogyan találkoztál a Verslistával?

– Ez egy nehéz kérdés, mert nem emlékszem jól, de ahogy sejtem, az FB lehet a bűnös és aztán a személyes találkozások megpecsételték a sorsomat, mert nagyon kicsi, de jó társaságba keveredtem, és az, hogy a személyes kapcsolattartásra a vezetés odafigyel ez számomra fontos, különösen, hogy erre Pesten kerülhet sor. Az unokák miatt még sokat kell a családnak segíteni, ami kedves és szívemnek való dolog, csak a vidéki programokat nem tudom vállalni. De azt nagyra tartom, hogy a bemutatkozásokat rögzíti Attila, és ezt fontosnak tartom. A kiadványok szervezése is fontos, egyrészt jó az Antológiákban részt venni, jó ötlet volt a Haiku könyv, látni, ahogy a csapat hozzányúl valamihez, amit előtte nem csinált, nekem ez egy jó érzés volt, ezért is vállalkoztam a könyv bevezetőjének megírására.

– Limerick és haiku, mit jelentenek ezek számodra?

– Ez az én közlési formám, ez a két versforma. A limerick angol eredetű, 5 soros gunyoros versike, amivel mindent el lehet mondani, a haiku pedig egy egzotikus jelenség, japán eredetű 3 soros kis versike, 17 szótaggal. Ez is egy remek közlési forma, aminek most van divatja éppen. Érdekes, hogy bár limerickből lassan már a 3.000 körül járok, haikuból „csak” 1200 körül tartok, de a haiku körül nagyobb a mozgás. Ott tagja vagyok a Világ Haiku Szövetségének, a magyar Haiku klubnak, és a FB-on több haiku közlő társaságnak is tagja vagyok. Limerickből ilyent eddig még nem találtam, persze lehet, hogy én vagyok buta felhasználó és nem keresek elég intenzíven.

– Miért pont ez a műfaj a kedvenced és szívednek kedves?

– Nem tudom jól megfogalmazni, de ebben a két, elvben kötött formában tudom kötetlen lelkemet jól kifejezni, ebben lelem kedvemet. Egy Indiai barátomnak mutattam egyszer az egyik kötetemet, persze érteni egy szót sem értett, de látta a formát és mondta mindjárt, hogy ez is a kreativitás egyik formája. Lényeges, hogy a helyszűke miatt nem lehet szállongva fecsegni, mint ahogy azt sok szépíró teszi a maga formájában, itt nagyon lényegre törően kell fogalmazni. Itt van egy keret, abba bele kell férni. A haiku esetében ezt én ki is fejeztem, akár azt is mondhatom, hogy a haiku ars poeticám ez a 3 sor:

Tizenhét szótag.

A Világmindenséget

Leírjuk veled

Tehát a tömörség a lényeg, és a mondanivaló szellemes megfogalmazása. Mindkét formánál az utolsó sornak szerepe van, elvben az ellenpont szerepét játssza, ez a poén, a csattanó helye, ahol van, nem tud mindenütt lenni, de jó, ha van.

Eddigi sikereid?

– 4,1 kötet, zömmel saját szervezésű kiadásban, mindegyik kötet limerickeket tartalmaz. A 0,1 kötet az egy társszerzőkkel írt pikáns kötetet rejt, az is egy remek kihívás volt, mert fiú és lánynevekre kellett olyan pikáns limerickeket írni, hogy még viselje el a nyomdafesték. A 4 saját kötet 2004 Bakugrás, 2006 Békaugrás, 2008 Rúdugrás és 2012 Távolugrás. 2016-ban megjelent 2 CD válogatás, CD-re ugrás címen. Az évszámokból látható, hogy most már ideje a következő kötetnek, sőt, a kettéágazó aktivitás miatt két kötetről lenne szó. Sajnos, mivel a nem hivatásos íróknak semmilyen segítségük nincs, így csak abban tudok gondolkozni, hogy elektronikus úton jelenjenek meg a kötetek. Számos antológiában is megjelennek a verseim, a Sodrásban mellett a Montázsmagazin, a Krúdy kör, a Kláris magazin és még néhány Antológia közli a dolgaimat, de internetes helyeken is tudok publikálni. Ilyen pl. a Kaláka, az Epreskert, de hálás vagyok a Listának, hogy a bemutatkozásaimat közzétette a youtube-on.

Sikernek tekintem, hogy több irodalmi társaság, csoportosulásnak is tagja vagyok, a legfontosabbnak a Krúdy Kört tekintem, itt már rendes tag vagyok, emellett tagja vagyok a Verslistának, az Art-Opus Klubnak, a Világ Haiku Szövetségének, a magyar Haiku Klubnak.

Mivel telnek napjaid?

– Ma már teljeskörű nyugger vagyok, a munkás életem most kopott le rólam, talán még néha néha visszatér, de már vége van, viszont a családom egyre követelődzőbb, a saját háztartásunk, az unokák lefoglalnak, elég gyakran nincs más feladat, mint a készenlét, de az is idő és jelenlét. Sokféle ténykedésem van, sok minden mellett műtárgy- és festménybecsüs is vagyok, ez egy remek hobbi és néha hasznát veszem, állandó tanulás és annak állandó alkalmazása, egy vibráló működés. Visszatért a lehetőség, hogy mindennap olvashatok egy keveset, most éppen Agatha Christie-t olvasok spanyolul. Beterveztem, hogy újra olvasom a Svejket, biztos, hogy mai fejjel mást fog jelenteni, mint annak idején, amikor főleg szórakoztató irodalomnak gondoltam, és nagy könyvtáram is vár rám.

– Milyen terveket dédelgetsz?

– Dédelget-dúdolgat. Nagyon szeretek dédelgetni, mindig van valami, ami még hiányzik és meg kéne csinálni, vagy újra kellene látni. Én dolgoztam 4,5 évet Argentínában, már egyszer visszamentünk, de már újra kellene menni, de az anyagiakat már nehezebb megoldani, de a terv nem kopik el, ez a vágy erős. Emellett más desztinációk is előugranak, én már jártam 100 országban, de még mindig van bakancslistám, talán egyszer még Angkor Wat beugrik, és még lenne célország, csak anyagilag győzzük. Emellett szeretném meg oldani könyveim kiadását, ha elektronikusan, hát akkor úgy.

Lovaggá avattak. Mesélnél erről egy kicsit?

– Megfogalmaztam: „Van, kit lóvá tesznek, van, kit lovaggá”. A Római Sas Rend fogadott tagjai közé és ez egyben lovagi címmel is jár, feltételezem, hogy életművemet ismerték el ezzel a titulussal. Megtisztelő volt, hogy egy időben avattak Bornemisza Attilával, aki ezt meg is említette a Listánál tett bemutatkozásában. Remélem, hogy nemzetközi ismereteimet tudom majd a Rendben kamatoztatni.

– Több irodalmi körnek és csoportnak is tagja vagy. Tudom, hogy aktív részese vagy ezeknek a csoportoknak. Hogyan van energiád mindenhol a maximumot nyújtani?

– A csoportokat említettük már, kedvesnek tartom a feltételezést, hogy a maximumot adom, de ez csak részlegesen igaz, figyelem a csoportok működését, ahová tudok, elmegyek, igyekszem a Lista eseményein is jelen lenni. Szívesen véleményezem a többiek működését, írásait, még ahhoz is van képem, hogy javasoljak megoldásokat, ha azt látom, hogy döcögős az írás. Én is elfogadom viszont mások kritikáját, és nem fikázok senkit sem, én mindenkit kedvelek és tisztelek. Ez valószínűleg érezhető, és engem sem szoktak nagyon támadni, sőt, többen mesterüknek tartanak, ami egy kedves túlzás, de jól esik.

– Népszerű vagy, elismert vagy, sokak számára példakép is. Mi a sikered titka?

– Hát ebbe a kérdésbe már belepirulok, ez egy kis túlzás, de egy titka van, ha van, én mindig és mindenkinek magamat adom, szeretem és kedvelem az embereket, ezt biztosan mindenki érzi körülöttem. Nem viszem túlzásba a dolgokat, nem lihegek, nem nyomulok, de igyekszem jelen lenni és igyekszem kontaktálni az embereket. És roppant szeretek szórakoztatni, ma már nem vagyok bohóc, mint az iskolában ez előfordult, de szeretem a szellemességet és osztom is, ha nem is az észt, de a humort egyértelműen.

– Mit tanácsolnál azoknak akik azt választják céljukként, hogy íróvá, költővé szeretnének válni?

– Húúúú, Nagypapa, tud Maga huhogni? HuHú, ez egy nehéz kérdés! Ha őszinte választ kell adnom, akkor azt mondom, hogy a tehetségen és a szorgalmon kívül pénze legyen, és próbáljon valahogy besorolni az uralkodó kasztba, már ami az irodalmat illeti, mivel kicsiny honunkban ez a történet kettéágazik, az amatőr író, költő amatőr marad, neki nem jár a Parnasszus, csak a hivatásosoknak. Ugyancsak ők azok, akiknek a megjelenés jár, és nagyobb példányszám. Tehát, ha amatőr marad, akkor meg kell tudni ezzel a helyzettel barátkozni, és a jobb irodalmi köröket kell megkeresni, akkor némi kielégülése lesz, mert néha bemutatkozhat. És szervezze magát, menedzselje magát, mert más nem teszi.

Terveid, céljaid megvalósításához nagyon sok sikert kívánok. Köszönöm a beszélgetést. Igazi élmény volt számomra.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?