Közelkép: Vitos Irén – 2022

Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
VITOS IRÉN

Vitos Irén 2020 júniusa óta tagja a Verslistának, több találkozónknak is üde színfoltja volt már, szép, mély érzésekről tanúskodó verseit szívesen olvassuk a levelezőlistán. Több heti játékot is megnyert, csendes, halk szavához kedves mosolya társul.

 – Irén, Erdélyben születtél, ízes, igényes nyelvezeted azonnal feltűnik az érdeklődő olvasónak. Mesélj gyökereidről, kérlek!

– Igen, Csíkszeredán születtem, Csíkszentmártonon nőttem fel, két fiatalabb testvérem van, édesapám alig 53 évesen meghalt, de élete során élményekben gazdagította a gyerekkorunkat. Nagyon megszerettette velünk az erdőt, a vadakat, a természetet. Hétvégenként a hegyeket, erdőket jártuk, nyáron áfonyát, málnát, epret, mogyorót, gombát szedtünk, facsemetéket ültettünk, a kaszálón tevékenykedtünk. Ősszel etetőket építettünk az őzeknek. Szeptemberben, a szarvasbőgés idején, már a kora hajnal az erdőn talált, végignéztük, hogyan küzd meg egymással két szarvasbika. A medve a kertünkbe is bemerészkedett olykor, fosztogatni a szilvafákat. Tavasszal megleshettük a kis, csíkos vadmalacokat. Vasárnaponként elővette a harmonikát, és francia sanzonokat játszott. Felnőttkorunkra a család szétszóródott, az öcsém ma is Erdélyben él családjával, a húgom Amerikában találta meg a továbbtanulást és a boldogulást, ott van az otthona, családja.

Az irodalom szeretete édesanyámtól lett természetes része a gyerekkoromnak. Kenyérdagasztás vagy fánkszaggatás közben is ontotta fejből a verseket, ámulattal hallgattuk a testvéreimmel a kifogyhatatlan versfolyamot, olykor egész este. Vele a nagyanyja szerettette meg, akinek rendszeresen kellett felolvasni korán megromlott látása miatt.  Édesanyám is Amerikában élt az elmúlt 15 évben, nemrég költözött vissza Erdélybe.

Én 1991 óta élek és alkotok Budapesten. Egy közgazdasági szakközépiskolában könyvelést, statisztikát, vállalati tervezést tanultam, majd művészettörténetet hallgattam, festést tanultam, amiben azóta is igyekszem fejlődni, a Modul Art Academyn megismert és megszeretett mestereim, főként Sebestyén János festőművész és Székács Zoltán keramikus-festőművész mellett.

– Mikor és mi indított írásra? Mit jelent számodra ez a tevékenység?

– Valamikor a húszas éveimben kezdtem komolyabban verseket írni, melyek egyre gyűltek, majd a kisfiam születése után, amikor néhány évig a mesék világában éltünk, gyerekeknek szóló versek, mesék születtek, kezdetben gyermekmagazinok számára, majd 2011-ben saját, gyerekeknek szóló versesköteteim is megjelentek. Amikor kinőttük a mesék világát, a regényírás foglalt le, de a kézirat egyelőre várakozik, ismét visszatértem a lírához, ekkor iratkoztam be a Magyar Íróképző különféle képzéseire, majd nyertem felvételt több írói közösségbe. Számomra az írás önmagam, vagy éppen a lírai énem kiteljesedése a költői képek spektrumain keresztül. Gyakran terápia is, mely segít az élet különösen nehéz időszakainak elviselésében, feldolgozásában.

– Nemcsak írsz, de az ecsettel is jól bánsz. Festesz-e mostanában?

– Az írást és a festést egyformán szeretem, mindkettőre szükségem van belső harmóniám egyensúlyban tartásához. A festészethez, a művészettörténethez való vonzódásom a gimnáziumi években kezdődött, még Erdélyben. Ballagásomra, ami éppen a tizennyolcadik születésnapomra esett, egy kedves gyerekkori baráttól megkaptam az első művészeti albumomat, egy Pieter Bruegelt, ami abban az évben jelent meg. Azóta is nagy becsben tartom.

Mostanában is festek, realisztikus képeket csak ritkán, az absztrakt kompozíciók világa foglalkoztat leginkább. A színek sokféleségében, a struktúrák egymásra épülésében kifejezhető történet, líraiság áll hozzám a legközelebb, de a gesztusfestést is előszeretettel alkalmazom a mély érzelmek pillanatnyi drámai kifejezéséhez.

– Van időd esetleg másra is? Van, amit szívesen csinálsz még? 

– Néha azt érzem, nincs annyi óra a napban, hogy az írásra és a festésre elég jusson, így éjszakába nyúlóan alkotok, de golfra is találok időt, teljesen kikapcsol. Összpontosítást igényel, remekül elvonatkoztat a mindennapi gondoktól. Tagja vagyok a Magyar Női Golf Egyesületnek, rendszeresen vannak edzéseink. De nagyon szeretek olvasni, filmet nézni, kirándulni, kilométereket gyalogolni, utazni is.

– Milyen elismerésekre vagy a legbüszkébb akár az írás, akár a képzőművészet terén?

– Minden elismerés léleksimogató, egy irodalmi játékban sikerrel szerepelni, pl. amikor asszociációt, vagy éppen parafrázist kell írni, számomra ugyanúgy öröm, mint egy pályázaton nyerni. Nagy örömmel tölt el, hogy határon túli irodalmi pályázatokon is kiemelkedő eredményekkel szerepeltek verseim. Különösen kedves a szívemnek az idei Valentin-pályázat második díja. 2020-ban kaptam egy Nívódíjat az Álmatlanság című versemért, 2021-ben megkaptam az Aranypenna díj harmadik fokozatát egy impresszionista pályázaton, idén pedig a díj legmagasabb fokozatát a MANE által kiírt Petőfi Irodalmi pályázaton. Festményeimmel nem szoktam pályázni, de sikernek éltem meg, amikor a Mesterek és tanítványok kiállításon egyik alkotásom már a kiállítás megnyitóján elkelt.

– A verseken kívül a dráma- és a regényírás is közel áll hozzád, és gyerekeknek szóló írásaid is vannak. Több antológiában is megtalálunk, és saját köteteid is megjelentek. Szólj ezekről is, légy szíves!

– Gyerekeknek szóló 2011-es könyveim mellett – Nagyanyáink mondókái, versikéi, dalocskái, Gyurmaversikék, Mókás új versikék és mondókák – számos antológia társszerzője lettem, de írtam már drámát is a 2020-as évi karantén idején a Karinthy színház egyik pályázatára, és egy kész regénykéziratom is kiadóra vár. 2021-ben több verseskötetem is megjelent: Eredetsorják, Felhőrománc, Szólni a csönddel. Hetedik könyvem most márciusban jelent meg Monokróm gondolatéderek címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Itt a gazdagon “festett” költői képek helyett rövid, keretes szerkezetű versek találhatóak, melyek egy-egy érzés körül forgognak.

– Vannak olyan alkotók, akik erősebben meghatározták, ill. meghatározzák gondolkodásodat, ízlésedet? Esetleg olvasmányok, melyek nagy hatással voltak rád?

– A magyar irodalom nagyjai mindig is hatottak rám, nemrég a Babits Mihály villájában tett látogatás is inspiráló volt. Legnagyobb kedvenceim: Baudelaire, Verlaine, Goethe, Whitman, Eminescu. De a kortárs magyar irodalmat is előszeretettel olvasom.

A romlás virágai című kötet nagy hatással volt rám, mint ahogyan Ady munkásságára is, úgy érzem, engem is erőteljesen formál. De Victor Hugót is jelentősnek tartom.

– Tudom, hogy nehéz, de mesélnél egy kicsit a családodról?

– Nehéz szívvel beszélek a minket ért fájdalomról. Szeretett férjem tavaly, türelemmel és bizakodással viselt szenvedések közepette, vesztett a rákkal szemben, alig töltötte be az ötvenedik évét. Csodás, tizenöt éves fiunk most fejezi be első évét a Móricz Zsigmond Gimnázium emelt matekos osztályán, a rettenetesen nehéz időszak ellenére kitűnő tanulmányi és versenyeredményekkel. Nagyon büszke vagyok rá!

– Mi az, ami leginkább foglalkoztat mostanában?

– Már korábban is érdekelt a filozófia és annak kapcsolata a művészetekkel. Férjem elvesztése óta megrendült a világom, egyre inkább foglalkoztatnak pl. az ok-okozati és létfilozófiai kérdések. A napokban éppen Descartes elmélkedéseibe merültem, a tudatfilozófiáról.

– Hogy éled meg a mindennapokat?

– Bármennyi tragédia, nehézség keresztezi utamat, igyekszem tartással viselni, és találni minden napban valamit, ami jó, ami öröm, bármilyen apróság az, és igyekszem elmerülni benne, megtartani, megélni a pillanatot. Igyekszem a lehető legtöbb időt tölteni a fiammal, közös programokat szervezni, sokat beszélgetni, napi rendszerességgel alkotni és a hétköznapi dolgainkkal is haladni.

– Milyen céljaid, terveid, vágyaid vannak akár az irodalom területén, akár az életben?

– Jelenleg két újabb versesköteten dolgozom párhuzamosan, még hátra van a szerkesztői és lektori munka. Közben igyekszem pályázatokra is írni és rendszeresen publikálni.

Az életben a fiam boldogsága és boldogulása a legfőbb célom. Megtartani az egyensúlyt az anyaság, a munka, hobbi és a kiteljesedés között úgy, hogy ne menjen egyik se a másik rovására. Megtalálni azt a pontot, ahol a lelki békém a legnagyobb harmóniában van önmagammal és a külvilággal, hogy ezáltal a környezetemben élőkre is pozitív hatással lehessek.

Köszönjük tartalmas válaszaidat, Irénke, sok sikert kívánunk!

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?