Leírás
Balog Gábor József: Ki a barátom?
Filozofikus gondolatok sora, közvetlen, őszinte hang jellemzi Balog Gábor József verseit. Megválaszolatlan, elgondolkodtató kérdések, emberi kételyek merülnek fel bennük… Tóth Árpád finom hangját idézi, lenge csónakját látjuk vitorlássá, szárnyashajóvá majd rozsdás, vén bárkává alakulni, de a hajótoposz modernné lényegül. Egyéni hangja, érdekes, különleges asszociációi, szóalkotásai, – szerkezetei magukkal ragadják az olvasót. Emlékvillanásai érdekesen mosódnak bele a melankolikus gondolatsorokba, míg érzései, hangulatai a múltba, a természetbe simulnak.
Az utat kimérő egyenes gondolat híve, fájón nézi, hogy a lélek a világba fakul. A kietlenség arctalan magánya riasztja. Csendesen figyelmeztet: érzéseink esendő csalásának áldozatai vagyunk. A rügyben ott a jövő ígérete, ám oly sebezhető!
Máskor Bulgakov Mester és Margaritáját eleveníti meg a kedves megidézése és a hithez való viszonya által. Bújócskája József Attilát idézi, a források tiszta kövei közé lapulna… Mily sérülékeny a szépség is! Felébredések titkát hordozza, fényt, bölcsességet hoz közénk egy letűnt világ tűzgyújtogatójának bőrébe bújva. A megkeményített páncél alatt finom, minden rezdülésre érzékeny lélek lakozik. Gondolkodását, létét meghatározza a konfekcióba nem szorítható szerelmes ”legény”. Alakváltó időutazó, hetykén leveti a tér és az idő korlátait, kitárulkozik, bár olykor babitsos elefántcsonttornyából szemléli a világot, és ”Attilánk” szemével nézi a fűszálon himbálózó reggeli harmat csöppjét. Ady rokonaként egyszerre látja a honfoglalást vagy a Habsburgok ténykedését, de még az atomsugárzás apokaliptikus képét is.
Fel-feltűnik csuklyás barátja, a bánat, s elégikus, ahogy szivárog az igazság a sorokból: az élet fogatlan vándoraiként lépkedünk, s kővé-kaviccsá száradó pogácsán élünk, kiüresedett emberségfoszlányokba botlunk. Megszemélyesednek a tárgyak, a hónapok, misztikussá válik jelentőségük. Józan számvetések, mérlegelések, valóságos és képzelt találkozások tanúi lehetünk a költő által, s vele akár zsebre dughatjuk a csillagokat is… Érdekes ez a szellemi testamentum.
A második részben a természeté a főszerep, úgy érezzük, a szürke-robotos városlakó verebek közt ugrálunk, s elragadtatással nézünk a távozó gólyák után. A természetből nemcsak ihletet vesz, de példát is. Azonosul a derékbe tört fával, a házak ketrecekké alakulnak, s a tört cserepen pára ül… Saját hibáink foglyaként élünk! A könnyed ritmus sokszor súlyos ítéletet közöl. Szemléletes. A szűzi hóra piszkos krikszkrakszokat firkál élni akarásunk. Muszáj hinnünk, hogy beköltözhet szívünkbe az örökkévalóság. A hajnal valami új kezdete lehet. Pirkadatkor egy embert alig látó világ mezítelensége tárul fel. És ott csörgedezik a derű, a csendes csobogásban meghallhatjuk az örökkévaló üzenetét.
A szerelmek szép vallomásokban tükröződnek, s bár hódító hadműveletekről ír, nem Julien Sorel, inkább Don Quijote alakja körvonalazódik előttünk, ki lovagiasan szolgál, s akár a hadifogoly-létet is szívesen felvállalja szerelme mellett, kinek bőre a múlt titkait őrzi. Finom erotikával rajzoltak az együttlétek, s ebben a költői világban, a teremtett vágyak otthonában magától értetődő minden. Ady mellé vagy helyett ő is Illés szekerén száguld, ő maga a tűz, mellyel tisztára mossa szerelmét, de el is égetheti őt féltésével.
Évszakok, korok, életszakaszok váltakoznak. Megindulhatnak Medárd könnyei, de köztük is sugárzik a nyár a szerelem által. Mintha Ady héjái elevenednének meg, az egymásba karmolt társas magány enyhén borzol. Suhanó érzések kapnak lángra. A sokféle lány egy-egy értékes Madonna, kiben feloldódhatnak a megkövült férfiálmok. A héjaszárnyak mellett főnévi igenevek csattannak, ahogy ars poeticáját és életcélját megfogalmazza: Szeretni!
A megtalált társ kitölti a jelent, jelképezi a múltat és a jövőt is. S a szemek egymásba fonódása a végtelen összekötő fonál.
A kötet utolsó részében a hitet sugározzák a költemények. Balog Gábor József közvetlen hangon szól Jézushoz, személyes a kapcsolata az Úrral. A megváltás reményéről tán lemaradunk, de ne feledjük: mindannyiunknak megvan a magunk Golgotája.
Felszabadítóak, lélekemelőek ezek a versek, minden érző lelket megérintenek.
(Kutasi Horváth Katalin)
Értékelések
Még nincsenek értékelések.