Lám Etelka: Örökmécses [KMI A 019]

     Lám Etelka versei légies, álomszerű, idillikus, békés képeket vonultatnak fel többségükben, de sérülékeny, múlékony ez a harmónia. Szépen csiszolt színes kavicsok csillognak sorai folyamában, kelletik magukat, mint ahogy mély gondolatai is fel-felfénylenek. Líráját tájfestőnek mondhatjuk. Költőnk a természet piktora, de belesimul környezetébe, s lelki tájak is körvonalazódnak szavai nyomán. Fel-felbukkan egy-egy ifjú is ebben a misztikus tájban, hol meséssé, hol démonikussá változtatva azt.

Sokszor tenyerében pihenteti a hold ezüstsugarát, virágos mezőn lépdel, elbűvöli őt a vörösen izzó nap az óceán horizontján. Varázslatosnak mutatja a csillagokkal telt égboltot.

Megemlékezik szülővárosáról, Szentendréről, annak macskaköves utcáiról, sikátorairól. Többször felbukkan verseiben szeretett édesanyja és dédikéje alakja is.

A szeretet varázslatos kapuit tárja fel, belelát az állatok lelkébe, s a botladozó őzikében, a szárnyát bontogató kis madárkában is magát a költőt, de legalábbis erős empátiáját érezzük. Szűzi hattyúvá válik, s a tenger az élet hullámait veri fel.

Sokszor átsuhan a költő szívén az aggodalom, de bármely természeti szépség reménnyel tölti el, megcsillannak a harmatcseppek a tövises rózsán is, és a boldogság aranypillangója ringatja álomba.

Oly meghitt és családias ez a környezet! Szél anyánk lila ruháját fuvallat fodrozza, Föld anyánk gondoskodik teremtményeiről, Hold anyó mosolyog, s fénylámpást küld nekünk, akik a lírikussal együtt impresszionista módra beleolvadunk a megszemélyesített környezetbe.

Ebben a világban gyakran csörgedeznek kristálytiszta vizű patakok, aranyfényben úsznak a felhők, a fák dallamos sóhaja hangzik, frissen zöldell a pázsit, a tenger pedig éppoly sötétkék, mint a kedves vagy egy illékony alak szeme. Megszemélyesíti a kék szőlőfürtöket, felröppen a boldogság kék madara, a hajnal is kék, mint az ég, a víz. Amerre jár, csodaforrás fakad. Miközben keresi, megteremti az édent. Olykor a felhők között rejlik a békesség.

A csodára várakozás hat át mindent ebben az elégikusan múltidéző, elfogódott hangú lírában, mely csupa-csupa vallomás. Tündérek kórusa játszik aranyfuvolán, aranyhajú szirének dalolnak csábosan, vízi sellők tűnnek fel anyáskodva a halak között, a remény tündéri lábnyomán felcsillan a fénysugár, a derű, a remény, a boldogság.

Többször kifejeződik Lám Etelka honszeretete is, a svédországi tenger habos hullámai mellett ódai hangon szól Dunánkról, történelmünk hű követőjéről, de megénekli a szőke Tiszát és a Balaton kékjét is.

A hófehér hattyú, a hólepte keresztfa, a gyöngyvirág, a visszatérő viharok és esőcseppek, a frissítő tavaszi zápor a tisztaságot, megtisztulást jelképezi, a megfestett vihar után béke telepszik ránk is, nyugodt a táj és a bensőnk, napsütés, derű fogad minket.

A természetessel szemben ott a délibáb világ, mely megfagyasztja a szíveket. A lírikus elítéli a pénz uralmát, a hatalmat, az érzéketlenséget, s keresi a becsületet. De gúnyosan felkacag a bűn… Viszont a gazzal borított kert, a fertőzött lélek kigyomlálható, s a lélekvihar után megjelenhet a szivárvány! A felszabadító, feloldozó  könnyek igazgyöngyként gurulnak, s tündököl a szépség a harmatcseppek tükrében. Varázslatosan megcsillannak a vágyálmok is a csillagkelyhekben.

A csend puha és selymes, szinte tapintható, csak a lélek hangja muzsikál benne, s kitárja az érzelmek kapuját. Aranyhárfán dalol, angyalarcot rajzol a szél, és sokszor érezhetjük az ibolya vagy a csábító rózsa illatát, miközben érezhető az örökkévalóságban a halhatatlan Teremtő gondoskodó jelenléte. Opálgyűrű, varázssíp című mesekönyve után ismerkedjünk meg Lám Etelka érzelmekben gazdag lírájával és néhány tiszta lelkületű novellájával is!

(Kutasi Horváth Katalin)

(3.100 Ft alatti összvásárlás esetén fizetés előtt használd a “POSTA” kupont az ingyenes szállításhoz!)