PUNDURKA 2. – folyóirat – 2020

500 Ft

PUNDURKA 2. – folyóirat – 2020 – A5, 24 oldal

20 készleten (utánrendelhető)

Leírás

PUNDURKA 2. – folyóirat – 2020

A pundurka versforma bármilyen fiatal is, már elég sokan megismerték, kipróbálták, s nem túlzás azt állítani: kedveltté vált. A Barátok Verslista kiadványa, a Képzeld el… folyóirat 2019/05. Állatos pundurkák száma volt az első nyomtatásban megjelenő bizonyíték arra, hogy egy életképes versformáról van szó. Aztán a Facebook Pundurka csoportjában folyó – a nem verslistás tagok számára 2019 augusztusában indított – pundurkás pályázatra bemelegítő játék során született, válogatott versekkel megjelenő pdf által többekhez eljutott ez az új, kedves kis forma, mely a haikuhoz és az apevához hasonlóan igen rövid, mindössze 18 szótagba öntött gondolat.

Nemrég (a pályázat után) jelent meg a Feketén-Fehéren c. folyóirat 2020/01. száma, Pundurkák 22 témára címmel, s nagy örömünkre szolgál, hogy a Pundurka csoport tagjai közül többen is szerepelnek a nyomtatványban, sőt, néhányan azóta már csatlakoztak a Verslistához is.
A pályázat óta verslistások is szerepelnek a csoportban, s a pindurka versek által közelebb kerülhettek egymáshoz a pundurkabarátok.

Ezúttal 21 lélek tárul fel, hogy bizalmas emlékeket, mini vallomásokat osszanak meg, bensőséges érzelmeket tárjanak fel újabb 11 témában. Sok érzéki finomság, lágyság mutatkozik a sorokban, az elégikus hang a leggyakoribb, de helyet kapott a derű és a humor is. Tömör bölcsességek is olvashatóak, fájdalmak, szép emlékek sugároznak át. Nyomot hagyott rajtunk a vírushelyzet is. Sóhajaink szele egymáshoz repíti gondolatainkat, a kert a lelkünk tükörképe. Megnyugvást hoz, ha kiírhatjuk magunkból, ami ott lappang mélyen, lélekhullámaink néha magasra csapnak, hullámözön-létünk olykor felszínre hozza érzéseinket. Lélekraktáraink, forrásaink kifogyhatatlanok. Gond, felhő árnyékolhatja létünket, de a pundurkák által még könnycseppeinken át is derűsebbnek láthatjuk világunkat, helyzetünket. A tűz így nemcsak felemészthet, de melegíthet, s újabb gondolatlángocskák lobbanhatnak fel.

Kutasi Horváth Katalin

(A kiadvány szerzői: Buday Anikó, Buday Éva, Hollósy-Tóth Klára, Horváth-Tóth Éva, Juhász Pál, Juhászné Bérces Anikó, Kisznyér Ibolya, Klotz Mária, Kovács Ádám Máté, Kutasi Horváth Katalin, Pásku Erzsébet, Petres Katalin, Péteriné Jencski Erzsébet, Rottenberger Petra, Sági Klári, Szabó Eszter Helka, Szörényi Vanda, Takács Dóra, Tamás Andrea, Tóth Katalin és Tuboly Erzsébet)

(1.500 Ft összvásárlás alatt NEM postázunk!)

CSATLAKOZZ Facebook csoportunkhoz!: https://www.facebook.com/groups/pundurka

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„PUNDURKA 2. – folyóirat – 2020” értékelése elsőként