SZÓSZÖVŐ - 77.

E heti 8 szó a következő:

vagyok
sehol
egyedül
istenek
lebegtek
képzelet
fecskék
haza

A seholban

Vagyok a seholban egyes-egyedül,
istenek elmúlott képzeletében;
hol hazafelé űrfecskék szárnyalnak,
mikor vége van a létem-nyárnak.

Vagyok a képzelet a nincs-seholban,
emberképű nulla a számok között,
száz évig hajózó más Trója után
útitársaim csak az istenek.

Vagyok a haza mint hazaképzelet,
sehol-egyedül ha hontalan járok
lábatlan és kartalan kortalanság,
egyedül fecskék szárnyát megkapva.

Vagyok a nincs a seholban egyedül,
hol lebegnek már énhozzám hasonlók;
elillanó gázokként semmisít meg
a visszavonzó sosincs-képzelet.
(Betyár Benő)

Szellem

Vagyok, aki vagyok,
bűnösök közt ártatlan,
egyedül, és mindenkitől
függetlenül, sehol se várva,
mindenkor megtagadva,
istenektől is elfeledve,
örök magányra ítélve,
ketrecbe zárt szellem,
hol lebeg csak a képzelet,
és nem suhan nyílként, mely
fecskét leszed az égről,
mint egy merész gondolat,
egyszerre csak megfogan,
és lerázza magáról,
múltjának koloncait,
mint ama véka alá
rejtett lámpás, mi felragyog.
(Sztakó Zsolt)

Jó reggelt!

Az ezüstfolyó zubogva iramlott a híd alatt. Csak álltam és kezemben a virággal néztem a habokat. A csillogó víz sebesen futott el alattam. A szemem bele fájdult a látványba. Gyönyörű - sóhajtottam fel magamban.- Hiába nézem nap, mint nap, újra és újra meghökkent a szépsége. Minden nap és minden perc más. Ahogy a napfény megcsillan a habokon, mintha egy tündér lejtene táncot? oly csodás! Vágyakozva néztem a folyót miközben a mellettem haladó kocsiban megszólalt a zene? Felébredtem a kábulatból. Rápillantottam az órámra? te jó ég már megint késében vagyok. Még egyszer visszapillantottam a folyóra és siettem tovább. Éppen elértem a buszt és felkapaszkodtam rá. Próbáltam óvni a virágokat de az emberek csak
tolakodtak, zsörtölődtek. Folyt a harc, hogy leszállhassanak. A következő megállónál végre leszálltam. Majd gyalog mentem tovább a tömött járdán. Csak érjek, már oda imádkoztam magamban. Végre befordultam a sarkon és már csak 200 méter volt hátra. Mintha egy örökké valóság lett volna? de oda értem. Megérkeztem az irodámba. Leültem. A virágokat vízbe raktam. Bekapcsoltam a gépet és csak merengve néztem a képernyőt. - Pont ilyen ezüstszínű a víz is hajnalban? Gondoltam magamban. Csak néztem és meg sem mozdultam.
Ekkor kicsapódott az ajtó és megszólalt a főnököm - Tóth ma reggel is késett. Nem kéne annyit szórakozni. Hajnalok hajnalán hazamenni. Akkor talán beérne időben! Először is kérem, itt van ez a virág? - dobja ki. Tudja, hogy ilyesmit nem tűrök meg az irodában. Aztán jöjjön mennünk kell! - És már rohant is tovább?
A virágra néztem e pár szál boldogságra. Felsóhajtottam. A kukához mentem és beledobtam. Hát igen, manapság kinek van szüksége ilyen apróságokra. Manapság, amikor mindenki rohan. De a lelkemben felsikított egy hang, hogy Nekem. És minden érző embernek? vagy nem?
(Oláh Anikó)

A felhőket nem...

A felhőket nem adom,
nem vitathatja tőlem senki,
se isten, se ember
tőlem többé el nem veszi.
...pedig, istenek lebegtek
az eresz alatt,
ahonnan fecskék
repülnek haza őszkoron.
...és most? - egyedül vagyok
képzeletemmel, nézem,
mint lógatom lábam,
belelóg reményem a semmibe;
talpamra sehol-virág tapad.
Érzem, az ég pihéibe süppedek,
megtart az utolsó menedék.
Leugrani innen? - agg gondolat.
(Dobrosi Andica)

 DALAIM

Dalaim
felhőkön lebegtek
hogy a képzelet
hívta őket
istenek honába,
s mint a
fecskék, kik
visszaszállnak,
úgy tértem én is
újra haza.

Sehol
sem voltam,
most itt vagyok,
már gyökeret
vertek verseim,
de álmok
kísérnek utamon,
így magányban
sem vagyok
egyedül.
(Gállai Juli)

Őskavargás

hazalebegtek a fecskék
szárnyukon mehettek istenek
mi maradt
egyedül talál
sehol sem érző
angyal-lelkeket.
(Molnár Szilvia)

Fecske leszek

Ha majd nem leszek sehol
a fehér, nyúlós éteren csak,
néha meglegyintenek majd
fényes, fekete fecskeszárnyak.
A képzelet börtönén túl
a lebegő istenek várnak,
és nem leszek túl nehéz,
hogy nyilaik után szálljak.
Át lesz döfve már a szárnyam,
megjelölnek a fecskehazának.
(Nauphragus)

                   Álom            

Álmomban, pihe fellegek felett,
Istenek honában járok,
Mellettem a remény lebegett
érzem, itt, enyhülést találok,
Sehol egy teremtett lélek,
csak a csend, s én vagyok,
haza tartó fecskéket megkérek,
mondják meg otthon, hogy itt maradok
(Pető Beáta)

Bezárva 

Fecskék, ti feketék,
Mit kiabáltok?
Lebegtek az égen
Messzire láttok?
Képzelet szülte
Istenek között
Hányódom szűkre
Szabott tömlöcöm
Falai bezárnak
Egyedül köszön
Nekem a bánat,
A sehol, lövöm
A C-4-et, hátha
Meglel az öröm,
Hazafelé várnak
A fecskék, köszönöm,
Vagyok még, szánva
Magam, s a börtön
Többi lakóját, ha
Sikerül a küszöbön
Bekiabálnom, ha
Értenek, az külön
Jutalom, majd
Szállunk mi még a földtől
Távol, mint madarak
Csak tágulna már köztünk
A nyílás,
Bár látnánk egymást
(Oros Eszter)

vagyok mint mindig, sehol és egyedül,
csak az arcomon látom, az elképzelt
idő nyomait ha leszáll az éj, az
én arcomra hajol a bánat, ahogy
rád nézek, ahogy szeretlek, ahogy
sebesre koptatom magam,
mert megtalállak -
csak rád lelek, istenünk előtt,
az ölelkezők, a múlók, az
elrejtett világ kapui előtt
vándorlók türelmével, szemben
veled így szívünkbe olvad az
ég, mint aki voltál, valaha a
keresztre feszített, a megszenvedett...

ebben az éjben csak kifeszített angyalok lebegnek
(Jega)

A szomj árnyai

Örvénylő őrült dervis vagyok,
elnyelt  a vándorló futóhomok,
sehol egy hang, elmosott nyomok,
porszemek közt porszem vagyok,
a szomjas kút kiszáradt,
kergetek sok dróton rángatott árnyat.
Egyedül beszélek,
pókok s bújó gyíkok ha hallják talán,
halvány szaladó emlékek.
Próféta lettem, lássátok ,
hű és örök prófétája
a túlvilágot se uraló isteneknek.
Síron túli gondolatok lebegtek
a levegő atomjaiban, kimúltak ,
s csak a semmit kapdostam,
a képzelet termékeit.
A fecskék nem akarnak repülni többé.
nincs hova, nincs haza, csak illúzió,
kiszáradt testek és agyak bábjátéka.
hiszek összevissza, mindent, s pörgő
lábaim nyomot hagynak a homokba.
Egy percre talán.
Napom gyilkol tovább kiszabott útján.
(Sebők Anita)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!