SZÓSZÖVŐ - 98.

E heti 8 szó a következő:

apró
gyermek
kedv
szívemben
szerettem
egyedül
égett
más

Forma és tartalom

Másképp szerettem apró gyermekként.
gömbölyűnek kerekségét
a kockának éles szélét
érdesnek érdességét
simának tisztaságát
bársonynak puhaságát
a falnak keménységét
vastagnak vaskosságát
vékonynak pálcikáját
hosszúnak végtelenét
rövidnek teljességét
A forma tényszerűségét.

Felnőttem. Már másképp szeretek.
beszédnek kerekségét
az elme élességét
vitának érdességét
a játszma tisztaságát
érzelem puhaságát
kiállás keménységét
a tréfa vaskosságát
a gerinc egyenesét
az élet hosszúságát
az igazság teljességét.
A tartalom szervességét.

Elmondom hát, mit szeretnék.
Génekkel égett belém
a kedv, hogy megismerjem
e torzó fergeteget,
e sejtelmes világot
megoldjam, mint rejtélyt,
aggyal a valót és tényt
lássam, szívvel a szépet
és gyógyító reményt.
Egy nagyot és merészet:
a tartalmat, mint ékes
formába öntött egészet.
(Bambusz)

Visszaszállva

Szívemben apró gyermek vagyok,
kedves szavakra elolvadok,
szerettem, mióta megszülettem,
egyedül hitem tart ki mellettem,
elégett vágyam szikrázik néha,
lángokba borulni talán már léha...
Máshova szállnak lélekútjain
álomba tűnő gondolataim,
nem múló réges-régi aranyporba
burkolózó boldog gyermekkorba...
(Szabolcsi Erzsébet)

A REMETE ÉS A GYERMEK

Ó, apró gyermek,
kedv támadt szívemben, látod!
Szerettem én egyedül, csendben,
de égett egy furcsa vágy bennem
másképp is szeretni a világot...
(Árvai Emil)

Zokszó

Kedv, kedv, merre vagy?
Hova tűnt  belőled el a Nap?
Szerettem volna szebb jövőt
apró-gyermeklelkem összetört...
Más csillag világít hazánk felett
zavart lelkünkből elveszett a Rend...

Reméltem, mit testvér remélhet...
szívemben valami elégett...
(Gállai Juli)

Kérdés magamhoz

Egykori apró-gyermek-kedvem hova lett?
Orvul ellopták tőlem gonosz felnőttek,
akiknek nem tetszett, hogy ártatlan szívvel,
öntudatlan szerettem, és önzés nélkül
éltem az életet, mert ezt így nem lehet
mondták a nagyok, és akkor felnőtt lettem,
de olykor, hogyha fájón egyedül vagyok,
elhagyatott, a tömegben is magányos,
megkérdem magamtól egyszerű szavakkal,
hová tűntél el, te egykor volt, boldog kor?
(Sztakó Zsolt)

Egyedül

Mikor gyermek voltam,
más vágy égett szívemben:
felnőtt szerettem volna lenni...
Most az vagyok -
aprócska földlakóból származott
hatalmas, kedvetlen senki.
Pedig álmot álmodtak belém.
Magam is hittem,
rám talált a vígság, a remény...
Tán egy árva gyermek most
biztos engem is sóvárogva néz;
ó szegény. Ne kívánd!
Ez a súly - így egyedül - túl nehéz.
(Dobrosi Andica)

Egy apró vágy...

Volt egy álmom, volt egy apró vágyam
nem nagy dolog, csak egy remény...
Remény, hogy én is Magyar lehetek
engem is Magyarnak tekintenek.

Azt hittem én is hazám gyermeke vagyok,
azt hittem nékem is lehet igazi nemzetem,
valódi lobogóm, szépségem himnuszom
s kedvem Magyar nótát dalolni önfeledten.

Hisz szívemben, lelkemben ott volt az érzés
ott volt a tudat, az őszinte hazaimádat,
Árpád apánk öröksége, nemzetem szeretete...
mert én Magyarságom tiszta szívvel szerettem.

S lám mégis egyedül maradtam
egyedül, elhagyatottan a nagyvilág közepén.
De valahogy arcom pirul, éget a szégyen
mert szégyellnem kell, hogy Magyar vagyok.

Hát mit tehetek én eltaszított csóró,
mint 800 000 mindent ellepő sáska,
mint meg nem értett árnya saját vérének...
Mire legyek még büszke, mit tegyek?

Elkeserített a közöny, a tagadás,
a tudat, hogy Trianon csak nekem fáj...;
Trianon csak bennem él, mint sötét lidérc,
egy átkozott döntés mely újra meghozatott.

Ha pedig szólok, bánatomról beszélek
senki sem akar meghallgatni, megérteni.
Minek? Minek is szóba állni az olyannal
aki sajátjának tekintett egy idegen nemzetet?

Volt egy álmom, volt egy apró vágyam
nem nagy dolog, csak egy remény...
Remény, hogy én is Magyar lehetek
engem is Magyarnak tekintenek.
(Fiala Sándor)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!