SZÓSZÖVŐ - 105.

E heti 8 szó a következő:

költő
vagyok
éji
okos
csevegés
mindenséggel
mérd
szellem

Látni a fényeket, amik a messzi távolba járják a maguk útját.
Mindegyik egy másik élet, egy másik történet,
De mindegyiknek feladata van.
Valaki szerelméhez siet, valakit vár a család,
Valaki a csalódás, valaki a barátok miatt indul el más égi utakon.

Én csak nézem, ahogyan megtörténik. Kívül állok mindenen,
Csak szemlélem, hogy talán nekem is mennem kéne, de nem bírok
Lenyűgöz a látvány, s gondolatok milliói futnak végig az agyamon,
Mögöttük rejtőznek az életem fényei, történetei.
Ők is más utat járnak, s teszik azt, amit tenniük kell.

Csapongó hangulat, értelmetlen kusza egyveleg vagyok én akkor,
A külvilág és a belsőm egy káoszt hoznak létre,
Mindkettőben élek egyszerre, s nem törődöm azzal, hogy ki lát,

S nem veszem észre azt sem, ha esik az eső.
Én már máshol járok, a tetteim győztek és kérnek maguknak figyelmet.

Élek én is, mint ők, rendszer nélkül, sírok vagy nevetek a mindenséggel.
Hisz életem is ilyen volt, hol boldog voltam, hol bántottak, néha annyira, mit költő meg sem érdemel igazán.
Egy színjáték folyik le bennem, és csak ülök egy fa tövében,
Fent egy domb tetején, mellettem fák és egy szakadék, de most nem tudok rájuk figyelni...

Pedig mesélnek nekem; a szél, ahogy suhan át a fákon; a hold, ahogy játszik az árnyékkal
Az egész egy nagy színdarab, ahol én vagyok az egyetlen főszereplő
S nem teszek semmit, csak ülök magamban és a saját életem rendezem.
Hol tragédia, komikum, de néha már sok is az, ami történik... mégis élvezem... Mint ha csak egy szellem lennék...

Néha tényleg fáj, bár jól esik mert tudom; benne él valaki, akit szeretek, egy okos teremtmény, kivel boldog lehetek. 
Ő a társam, szeme színe, haja selyme lenyűgöz és újult erővel folytatom bármi is történik
De ilyenkor mi történik a világban? Vált a kép, a gondolatok most a tájat figyelik
Újra bele vesznek a belsőbe, s új történet kezdődik

Az éj sötétje közeledik felém, ahogy a nap lassan elveszik a táj mögött,
Kezemmel érintem, fogom tollam, és leírom a sok ezer gondolatom,
Ahol keverednek egymással életérzéseim, nincs szabály, nincs határ, csak előre szép sorban,
Most a pillanatokba keresem önmagam, azt aki vagyok, voltam, vagy leszek?

Minden perc egy örökkévalóság, miden soromban menekülő érzések hada tör elő belőlem,
Mint az a fény sereg, ami most a városban utat tör magának, s elnyomja a lámpák sárga fényét,
Most minden vörösen izzik, halvány pirosas színben pompázik,
De a fekete árnyak már a távolból közelednek felém, hogy elvegyék tőlem az egyetlen esélyt,

Mind azt a gyönyörű képet, ami magával ragadt, amit bevesz e tekintetem, s átjárta testem.
(Tristan Lind)

MÉRLEGEN

Költő vagyok.
Nappali-éji álom borítja életem.
Csevegésem a mindenséggel
pertuban tetten ért valóság.
Okos gondolatok születnek fejemben
hogy hamar elsüllyedjenek
a bölcsesség mocsarában.
Kárászlétem semmire elég
gazdaggá teheti bennem
a bizalom.

Mérd, mérd meg szellem
törékeny súlyomat!
Hordozom-e azt, mit kapni vélek
felfedezni magamban?
Hordozom-e, s adom-e tovább, hogy
a szurok-nyomorúságban is
megcsillanjon a
szikra-remény?

Ó, szellem, ha úgy ítélsz
nem teszem, mit tenni sorsom
törd össze apróra tollamat,
mert nem árnyékot szeretnék
vonszolni magammal, de
világosságot hinteni
magam köré,
ahol járok.
(Gállai Juli)

Feküdj közénk

költő vagyok olykor, törékeny nádszál, megérint minden szél, mit a környező
fák meg nem éreznek, érzek, látok, hajlok, fájok, letaposható vagyok, néhol
állatok patája nyom le, beletörök egy picit, de mégis újra felállok, mert
táplál a lenti nedv vagy fenti, ahogy eső permetez, iszom belőle, imádok
napban fürödni vagy zúgni égi okos csevegésben társ-szálakkal, egységben a
mindenséggel, ne mérd ilyenkor a külcsínt, mérd a szellemet, mely elvezet oda,
hol megérted zúgó búzák mezejét, halk zenéjükhöz feküdj közéjük, feküdj közénk.
                                                                              
2005.IV. 13.
(Molnár Szilvia)

 A puha nyári éji álmaim
szebbek talán, mint okos nagy szavak.
Ne ítélj hát, ha csendre intelek,
mert éber álmom zavarnod nem szabad.

Költő vagyok, ki szót szóra tesz,
a csevegésnél több a gondolat,
a mindenséggel vívom harcomat,
ezért az álmom zavarnod nem szabad.

Mily jó a csend, az álmos alkonyat,
anyjuk mellett botladozó cicák,
a szél, amint borzolja még-hajam.

Mondd meddig álmodhatom álmomat,
hisz alig élhető már e világ,
ki hall, ha én sem hallom már szavam ?
(Efraim)

Ars poetica

Költő vagyok mi más lehetnék,
talán még pezsgőben buborék?
Egy éji okos, jogos csevegés
" a mindenséggel mérd magad"
de mikor nekem még az is kevés.
Aztán: ha hanyatlik a szellem,
kevés már ott a jellem.
(Sztakó Zsolt)

105. strófaszelet

Költő vagyok, költő, költő,
méltó csevegés a mindenséggel,
éji szárnyalója nappaloknak
- mérd hát magadhoz - okos szellem;
vagy csak meg nem érdemelt érdem?

S ha költő vagyok - ki hall engem,
ha csevegés - ki mondja szavam,
ha szárnyaló - ki szárnyal velem,
ha szellem - ki töri testem,
s ha érdem - kit érdemeltem...?
(Betyár Benő)

Végtelen vers

Költő vagyok
vagy csak annak tartom magamat,
poéta vagyok
mert poétának vélem magamat.

Hát íme, e versem
mely balga s értelme nincsen,
de én mégis leírom, mert ez jó nekem
mert e nélkül mit sem ér az életem.

Okoskodó, értelmetlen csevegés
lelkemben fogant gondolatok szelleme.
Mindenséggel dacoló féktelen szavam
az én versem, verseim hangja.

Éji madár vagyok vagy fehér holló
kinek kusza lelkét senki sem érti,
kinek a szó tükör vagy éles kés
s mindenről e földön híven mesél.

Költő vagyok
vagy csak annak tartom magamat,
s befejezném versemet, de nem teszem,
hogy versem legyen végtelen.
(Fiala Sándor)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!