SZÓSZÖVŐ - 115.

E heti 8 szó a következő:

kérlek
szeress
ölelj
játssz
testemet
égető
elveszek
vágytól

Elbocsátó szép üzenet
/Ady nyomán/

Ez az eretnek szerelem megőrjíti minden idegsejtem,
kérlek, hogy ezentúl kerülj engem,
ne ölelj, ne szeress, ne mondd, hogy "a vágytól elveszek" .
Hagyd békén testemet, ne játssz az idegeimmel,
hidd el, reszketek, mikor közelíti hallom léptedet,
mert tisztára kikészítesz, ha hisztizel,
hogy megcsaltalak megint Krisztivel,
vagy mi az a rúzsfolt ott a galléromon,
hát szerinted én azt tudom?
Hát hagyjuk a fenébe az egészet,
ennyit egyetlen nő se ér meg.
(Sztakó Zsolt)

1. - őszi szél fogja át testemet, ahogy
vágytól hajtottan keresem a kihullott
időt, hogy ölelj, hogy szeress -

mindent át égető, izzó szavak ütődnek
a falaknak, papírlapokra vésődik az éj,
ahogy elveszek benned -

most kérlek,
magányos csillagokhoz méltón

2.- kergetőztünk az őszi lankadt avaron, kértelek, csak szeress, felborzolt, szerelmes szívünkbe beletépünk, majd azok az égető vágyak, s csókolunk, ahogy a vijjogó madárrajok kergetőznek, közben évek telnek el így, elcsattognak éveink magánvasútjai

3. - az augusztusi éjbe beledőlve hallom a város zúgását, egy angyal száll a szélben, szólongat, de én eltűnök, lassan ezeken a vakvágányokon, kezdhetném így is - de kértelek, hogy szeress, alig távolodik a fekete folyópart, ez a visszahullott üvöltés, ez a kimért idő, ölelj, játssz , ne arcodat hazudja a sebzett nyelv, tárgyaid között a rejtve őrzött titok felsír mint az újszülött - mint a reggelek égető vágya, szeretni jönnek, szeretni, hisz a szerelmi gyönyör megállt idejében élt, de mit számít, hogy mi kelti életre benne a vágyat, csak éljen, s játssz velem, mert látom a folyóban a köveket feküdni, tudtam, egy napon majd így fekszem én is, és lehet, hogy valaki sír majd utánam az éjszakában, színes csillagokra hull a fény, gyermekedre, a távolban üres világítótornyokra, és úszunk a térben, időnk van, de iránytűnk már nem mutat semmilyen utat, szavak, aki voltam, a szavak, mint madárijesztő a szélben, december-gyermeke, az alkonyatban a mondatok kitárulkoznak, felfutnak az égre, néhány nappal vagy évekkel később, a szív viselkedése az ismerős tájon, mint fekete kanca nyerítés, az egyetlen gyermek, a legkisebb gyermek rangja ez, majd hirtelen olyan a csend mint amikor havazik, mint a toll játéka a fehér papírlap előtt - tegeződünk, a szerepek eljátszva hibátlanul, a bohóc arc gyűrött és kifürkészhetetlen, hajdani borzongásokat ígér, de ha befestjük megváltoztathatjuk a hulló lomb vörösségét, közben a tündér is messze, lámpát gyújtok, a nyílt tenger felé tartok, bekalandozni veled a lefordítható világot.
(Jega)

 Az Idő

Ím elveszek az öröklét dalában,
a vágy éget belém üszkös képet.
Játszva fordul ölelésbe, amit féltek.
Táncot rop testem fehér talárban.

Kérlek lobogj a sötét éjben,
szeresd képmását is az égnek!
Öregségünk hittel int feléje,
csöppnyi holnapom már eléghet.
(Végh Sanyi)

1. - Stílusgyakorlat C-nek.

Idegen vágyaktól felkorbácsolt indulat,
hogy elveszik benne az érzés és a gondolat.
Mit keresek én itt? Kérlek szeress másikat,
nem veszítesz semmit, ha csak játszod vágyadat.

2. - Kérlek.

Kérlek, ne szeress!
         Nem látod?
         Lement a Nap.

Kérlek ne játssz!
         Válásunk
         ne legyen harag.

Kérlek, ne ölelj!
Testemet
a némaság fertőzte meg.

Kérlek ne égj velem!
Olcsó vágyaink
ne győzzenek.
(Koka)

Kárhozat

Megromlott jellemed,
eltorzult szellemed..
ajtóstul rontott a házba,
gyalázva, megalázva,
taposott a porba...
Kérlek szeress,
ölelj,
játssz velem újra,
mert az égető vágytól
elveszek, s a düh melege
égeti szét testemet...
(Tristan Lind)

Hagyj, kérlek...

Elveszek szavakból szavakat,
égető vágytól tüzeseket,
úgy kérlek, ne ölelj magadhoz
lüktető, ringó érzéseket.
Szeressen, ki forró álmokat
megvalósítani nem fél,
játssz mással szenvedélyt, szerelmet,
testemet lepje örök éjfél...
(Szabolcsi Zsóka)

A fekete zsákok

           A minap ügyes, bajos dolgaim után rohangálva, reggel, tömegközlekedve, szörnyű esemény szemtanúja lettem. A szembe forgalom állt. Utastársaim feje, mintha vezényszót hallottak volna, egyszerre fordultak egy irányba. Én is arra néztem, hisz az emberi természet alapvetően kíváncsi, és ez alól én sem vagyok kivétel.
Bár ne tettem volna!
A levegő fagyos volt. Egy percig a vérem is megdermedt az ereimben. Testemet borzongás hatotta át. Az agyam lüktetett, és a szívem a fülemben dobogott.
Az aszfalton két fekete zsák hevert, nem messze egymástól. Egy kisebb, és egy nagyobb. Körülöttük autók, rendőrök. A nagyobbik zsák alól piros vér folydogált kifelé, és tócsában gyűlt össze.
Égető vágytól korbácsolva csak arra vártam, menjünk már tovább! Csak ne lettem volna kíváncsi! De késő! Már nem lehet az időt visszafordítani. Emlékek törtek elő, lelkem legrejtettebb zugából. Felpattant egy ajtó, régi, rozsdás lakatját ledobva. Fájó, borzalmas emlékeim immár gát nélkül érték el a felszínt. Egyszer, hajdanán, majdnem így végeztem én is. De megúsztam!
                 Elmém láztól égett. Istenhez fohászkodtam! – Kérlek! Ha eljő az időm, ölelj magadhoz, szeress! Boldogan megyek hozzád, de kérlek, csak ne így! Ne hagyd, hogy testemet az autók roncsolják, hogy vérem a földet itassa!
Aztán visszazökkentem a valóságba. Újabb borzalmas, inkább szörnyű felismerés kerített hatalmába. – Miért? Miért pont fekete zsákkal takarják le ezeket a drága testeket? Én ilyen fekete zsákokat használok a kukába. Szörnyű! Borzasztó! Hol az együttérzés?
A gondolatok tovább kavarogtak a fejemben. Egyszerűen nem értettem. Felháborított! KUKA!
Valakinek szólni kellene! Nincs ez így jól! Hisz élőlények voltak! Éreztek, sírtak-nevettek, szerettek-gyűlöltek.
Aztán arra gondoltam. Ha már zsák, miért nem fehér, vagy gyönyörű aranyszínű?
Eltelt néhány nap. Az élet megy tovább. Utam ismét arra visz. A szívem hevesen dobog! Vajon mit fogok érezni?
A hely, ahol a két test mozdulatlanul hevert, most ismét autók kerekei alatt nyöszörög. A kifolyt piros vértócsát ugyan lemosták, de én, azt hiszem, nagyon soká látom még.
Gyarló ember módjára, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Élek!
(Szabó Gitta)

Ne legyél az enyém!

Ne keress engem, hogy meglelj
Ne szeress, kérlek, csak ölelj!
Alakom köré fond alakod,
Járjon át felkavaró illatod.

Ne szeress, kérlek, csak játssz velem,
Ne mondd, hogy nem élhetsz nélkülem!
Használd érintetlen testemet,
A lelkem e vágytól megremeg.

Ajkunk, ha égető csókban összeforr,
Tudom, éreztelek már valaha valahol.
Ne szólj, csak ölelj, magamba húzlak mélyen,
Ha nem leszel enyém teljesen, feléled a szenvedélyem.
(M. Eszter)

ESZMÉLEK?

Kérlek, áruld el, ne játssz türelmemmel,
kíváncsiság égeti testemet!
Elveszek a vágytól, hogy megtudjam végre,
ki írta Eszmélet c. versemet?

Szeress tavasszal, nyáron és télen,
költőként zengjed: eljön a jó!
Öleld magadhoz az illanó reményt,
mert hóvirágot nyílik a hó!
(Gállai Juli)

1.
kérlek ne néz rám
ily szomorú szemekkel
az esti fényben

szeress úgy mint rég
nyíló gesztenyék alatt
a Súgó parton

ölelj még kedves
szoríts magadhoz gyorsan
szaladnak percek

játssz egy dalt nekem
játssz szelíden énvelem
csókolj hajnalig

szerelmes éjjel
elraboltad testemet
tied lettem én

égető csókod
mely perzseli ajakam
elbódít engem

hozzád simulva
karjaidba elveszek
szerelmes lázba

vágytól fűtve most
öleld testemet, szeress
hosszú éjen át

2.
Az esti csendben

oly szépen cseng hangod
az esti csendben
amikor fülembe súgod
halkan, szeress

az esti csendben
még kérlek maradjunk
oly szép itt az öbölben
hallgatni morajló tengert

ölelj magadhoz
hallgasd tenger zúgását
amely messziről jött
hozta hangod bugását

játssz velem, kedvesem
mint sirályok a habokkal
hullámok hátán lovagolnak
hirtelen felhőkbe szöknek

szállj velem magasokba
röpítsd fel testemet
rabod vagyok örökre
e szép csendes este

ajkad égető csókod ád
mely perzseli ajakam
hevesen habzsolja
csókra éhes szám a szád

ad egy csókot szám
elveszek kettőt cserébe
ne jássza a szívemmel
szeress, ölelj itt e csendbe

vágytól égek kedvesem
játssz velem kérlek
hódítsd meg testemet
morajló tenger felett
(Hanyecz István - shf)

1. - Lim-lom beszéd


Tetovált jelek - bőr alá bújt a vágy;
elégett az ölelés - lassan elveszett.
Temetetlen test, rajta szó - arra jó;
jó újra mondani, meg újra - szeretlek.
Lim-lom beszéddel köröz a szerelem,
karcol, majd lecsap. Sas, keselyű, papagáj.
Ez mind ő, de leginkább költöző madár.
Messze szárnyal, messze jár. Sehol se lelem.
Nehéz ez a játék, nehéz: nem komoly
a másik... kinek nem ajándék a kéz...
Mellém áll a tévedés... meg se mozdul.
Játszik. Nem lesz így virágporból soha méz,
ha takaros kertben a méh nem poroz,
magam szólíthatom magam... de magamhoz?

2. - Nem én kértelek


Más ölel,
hogy elveszett a vágy;
nem én kértelek,
hogy elszaladj...
Nap, ha éget,
csak játszik;
akár velem az ágy
kéjtelen marad...
Nincs bennem tűz,
csupán parázs - egy csipet.
Testem nyitott ablaka alatt
szívem halni,
szeretni készül: a magány ajtaján
ma is beköszönt a reggel.
Hiába - nem én kértelek
s nem tudom:
a szoba pörög
vagy én szédültem el?
(D. Andica)

Kérjük, hogy amennyiben véleményed van a fenti versekről, írd meg nekünk a kritika@verslista.hu címre!